Harmincmilliót adnak a halászházakért

A csongrádi önkormányzat visszavásárolná a vendégfogadásra használt belvárosi házait. A nyolc nádtetős vendégházért közel harmincmillió forintot fizetnének a jelenlegi tulajdonos megyei önkormányzatnak.

A csongrádi önkormányzat pályázati forrásból közel harmincmillió forintot fizetne nyolc, eddig bérelt belvárosi vendégházért, amiket egyébként soha senki nem adott el jelenlegi tulajdonosának, a megyei önkormányzatnak. Az érintett ingatlanokat a hetvenes években sajátította ki a magyar állam. Ezt követően a Szeged Tourist lett a kezelője a vendégfogadásra használt halászházaknak. A rendszerváltást követően az önkormányzati törvénynek megfelelően a megyéhez kerültek a vendégházak, néhány éve pedig bérlőjük, a csongrádi Idegenforgalmi Kft. hasznosítja őket.

Hogy feloldja a megörökölt helyzetet a csongrádi önkormányzat, pályázatot nyújtott be az ingatlanok megvásárlására és felújítására. A 120 millió forint összköltségű beruházáshoz csupán hatmillió forint önerőt kell biztosítania a városnak, ha nyer a pályamunka. A teljes összegből 26 milliót költenének a nyolc ingatlan megvásárlására, a vételárban ugyanis már korábban megegyeztek a felek. Mint megtudtuk, a fennmaradó részből 72 millió jutna a kerítés-, tető- és járdajavításokra, a fűtéskorszerűsítésre, valamint a többi modernizációs munkára, közel tizenötmillió forint pedig marketingre. A megújult vendégházak népszerűsítésére reklámkiadvány készülne, és augusztusban ? a csongrádi napok keretében ? nagy hírverést kapnának a házak.

Borul viszont az elképzelés, ha nem lesz eredményes a pályázat. A város költségvetésében ugyanis nincs akkora szabad keret, ami lehetővé tenné a 26 milliós vételi ügyletet. Utóbbi forgatókönyv esetén az önkormányzat abban érdekelt, hogy minél kevesebb pénzért jusson hozzá az ingatlanokhoz, ezért újabb egyeztetések következnének a felek között.

Már csak azért is szükség lenne a vételár csökkentésére, mert az előkészítés alatt álló uniós támogatási tervek városrehabilitációs programjaiban már nem szerepel a kereskedelmi szálláshelyek bővítése, vagyis erre a célra már nem nyerhetne pénzt Csongrád azzal a pályázattal, amit a belváros korhű visszaállítására és idegenforgalmi hasznosítására dolgoztak ki évekkel ezelőtt.