Hamarosan kész az M0-ás
A nyár végére befejeződik az M0-s autóút déli szektorának bővítése, biztonságosabb és kényelmesebb lesz az ország legforgalmasabb tranzitútja – mondta Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára, az M0-s autóút 6-os főúti kereszteződésénél tartott sajtótájékoztatón. Völner szerint a plusz leállósávokkal a dugók is megszűnnek majd a sztrádán.
Az államtitkár szombati bejelentése szerint az M0-s útgyűrű M6-os és 51-es főút közötti 11 kilométeres szakaszát már júliusban birtokba vehetik az utazók, az 51-es főút és az M5-ös autópálya közötti, újonnan megépülő – több mint hat kilométeres – szakaszt pedig szeptemberben adják át. Az útszakaszon kétszer három sávot plusz leállósáv lesz, aminek köszönhetően megszűnnek a dugók. A fejlesztésnek azért is kiemelkedő a jelentősége – mondta -, mert a nyugat felől érkező forgalom itt osztódik el, teherforgalom pedig csak itt mehet át Budapest mellett.
Völner Pál hozzátette: a beruházás következő állomása az a 2,7 kilométeres rész lesz, amely az M1-es és a tavaly nyáron átadott szakasz (M6-M7) között van, ahol szintén ki kell bővíteni a kétszer két sávot; a munkálatok 2014-ben indulhatnak.
A sajtótájékoztatón bemutatták azt 80 tonnás, nyolc méter széles gépet is, amely a befejező burkolati munkákat végzi az M6-os és az 51-es főút közötti szakaszon. Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs vezetője elmondta, az M0-s déli szektorában Magyarországon korábban még nem alkalmazott technológiával beton útburkolat épül, amely nagy szilárdsága miatt a legalkalmasabb arra, hogy elbírja a jelentős kamionforgalmat, de felületképzése révén zajhatás szempontjából is rendkívül kedvező.
Az úgynevezett betonfinisher óránként 150-200 köbméter betont dolgoz be az útba, és nyolc óra alatt mintegy 400 métert halad. Az M0-s déli szekotrának bővítése európai uniós támogatással valósul meg, a kivitelezési szerződéses összege nettó 55,5 milliárd forint.

Új szakaszába lépett a Novus Liget – kertvárosi otthonok A++ energetikával és Otthon Start lehetőséggel
Iroda

Azonnal használható iroda megkötések nélkül – így működik ma a rugalmas irodabérlés

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Családi házak országszerte, akár Otthon Starttal is – válogatás elérhető, költözhető otthonokból

Mit üzen a svájci tragédia a magyar tűzvédelemnek?

Meddig emelkedhetnek még a lakásárak? – A piac legnagyobb elemzői nyilatkoztak

Ezeket a lakásokat most Otthon Start hitellel is megveheted – válogatás elérhető, élhető otthonokból
Dizájn

Csak pár dolgot változtass az unalmas konyhán, és rá sem fogsz ismerni: bevált trükkök

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





