Gyárfejlesztés a sárospataki Ferro-Tool Zrt.
A sárospataki Ferro-Tool Szerszámkészítő és Forgalmazó Zrt. új üzemcsarnokot épít zempléni városban, és Budapesten is létrehoz egy kisebb üzemet. A cég több mint 750 millió forintos beruházása az új csarnok alapkőletételével csütörtökön kezdődött meg.
Vágó Kálmán vezérigazgató az eseményen elmondta: a 750 millió forintból több mint félmilliárd forint uniós és hazai forrásból származó pályázati támogatás, valamint hitel, a fennmaradó részt önerőként biztosítják. A fejlesztés közel kéttucat új munkahelyet teremt.
A Ferro-Tool Zrt. egyedi igények szerint előállított formaszerszámok és készülékek gyártásával, valamint saját gyártmányú szerszámlapok és import szerszámelemek forgalmazásával foglalkozik. A jelenleg mintegy 70 embert foglalkoztató társaság az elmúlt tíz évben nyereséges volt, tavaly 1 milliárd forint árbevétel mellett több mint 100 millió forintos eredményük volt. Üzleti partnereik jellemzően külföldiek, Magyarországra telepedett multinacionális cégek, a társaság beszállítója a kecskeméti Mercedes-gyárnak is.
A projekt keretében új üzemcsarnok épül Sárospatakon, gépeket vásárolnak, valamint létrehoznak Budapesten egy kisebb üzemet, ahová a fővárosban tartózkodó partnereiknek tudnak majd bemutatkozni.
Hörcsik Richárd (Fidesz) országgyűlési képviselő a csarnok alapkövének letételekor kiemelte, hogy a beruházás egy munkanélküliséggel erősen sújtott térségben valósul meg. A cég a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Hitelprogramjának keretéből 180 millió forintra számít.
A Ferro-Tool Zrt. az 1951-ben alapított Kőbányai Szerszámkészítő és Ipari Szövetkezet jogutódja, 1992 óta működik részvénytársasági formában.

Új szakaszába lépett a Novus Liget – kertvárosi otthonok A++ energetikával és Otthon Start lehetőséggel
Iroda

Azonnal használható iroda megkötések nélkül – így működik ma a rugalmas irodabérlés

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Ezeket a lakásokat most Otthon Start hitellel is megveheted – válogatás elérhető, élhető otthonokból

Két tényező fékezte az eladók Otthon Start miatti túlárazását az ingatlanpiacon

Fordulat a lakásáraknál, új pályára áll a piac 2026-ban

Hó alatt a napelemek, megugró villanyszámlák: ez várhat most a magyar háztartásokra
Dizájn

Csak pár dolgot változtass az unalmas konyhán, és rá sem fogsz ismerni: bevált trükkök

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





