Globális szintű bankadó?
Tervek. Alig 24 órája jelent meg, s máris nagy vitát váltott ki a Nemzetközi Valutaalap tervezete a világszintű banki különadó bevezetéséről. Az IMF kétféle megoldást javasolt: az egyik pénzügyi válságkezelő alap felállítását célozná, a másik pedig az ágazat profitját csapolná meg.
Az előterjesztésekről ma kezdődő washingtoni tanácskozásukon indítják el a vitát a hét legnagyobb fejlett gazdaság (G7) pénzügyminiszterei, majd a legfontosabb fejlődő országokból jött kollégáikkal kiegészülve, a G20 keretei között folytatják pénteken. Az elemzők zöme azonban nem számít megállapodásra.
Ennek dacára több amerikai és brit kormányforrás is reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy létrejöhet a világszintű bankadóra vonatkozó konszenzus. Még meglepőbb, hogy egyes európai banki vezetők – így Josef Ackermann , a Deutsche Bank vezérigazgatója – szintén támogatóan nyilatkoztak a közelmúltban. Valós veszély azonban, hogy a bankok egyszerűen továbbhárítanák ügyfeleikre a pluszterheket, vagyis például drágulnának a hitelek.
A bankadónál kisebb izgalmat váltott ki az IMF másik tegnapi jelentése, amely a globális konjunktúra kilátásait vázolta fel. Eszerint a korábban számítottnál gyorsabb lehet a globális gazdasági talpra állás, noha továbbra is számos tényező veszélyezteti a növekedés kiegyensúlyozottságát.

Négy lakópark, négy életstílus – így találd meg a tökéletes otthont Budapesten
Iroda

Fenntarthatóság, jóllét, rugalmasság: ezek a feltételek diktálnak az irodabérlésnél

Rugalmasság, felújítási hullám és minőségi elvárások formálják az irodapiacot

Rugalmas, költséghatékony és fenntartható irodamodell modern vállalkozásoknak

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára
Raktár

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév

Harmincszoros bővülés – 15 500 négyzetméterre költözik az iLogistic a CTPark Budapest West logisztikai és ipari parkban
Otthon

Közvetlenül a Balaton hullámai mellett – mediterrán luxusvilla új tulajdonosát keresi

Csapj le elsőként a kedvezményes ingatlanokra – így találhatod meg a legjobb árú lakásokat

Na, erre tényleg senki nem számított: itt vannak az új otthontámogatás végleges szabályai!

Napelemet tennél a házra? Kitört a magyar napenergia-láz – és most jöhet a pályázatcunami?!
Dizájn

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán

Csatlakozz az Alkotás Szolgáltató Kft. csapatához műszaki előkészítőként!

Statikus tervező mérnököt keres a KreaBIM Kft. – alkotói szemléletű, változatos projektek Dunakeszin

Víz-, gáz-, fűtésszerelő munkatársat keres az Eurogart Kft. Budapesten
Retail

A „milliárdosok bunkerében” tervezhet titkos megállapodást Európa háta mögött Washington és Moszkva
Ukrajnai béketerv helyett valami egészen mással állhatott elő a Fehér Ház és a Kreml.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





