Gigantikus multik – ez vár ránk 2020-ig
Az afganisztáni háború az évtized végéig elhúzódik, a multinacionális vállalatok gigantikusra nőnek, a népesség eléri a 7 milliárdot – foglalható össze a Forbes előrejelzése, mely 10 évre tekint előre.
Ha nagyon hosszú időre, több mint 30 évre jósolsz előre, a kritikusok megbocsátják a hibákat – írja a Forbes George Orwellre hivatkozva. A Forbes ennél kisebb fába vágta a fejszéjét, az elkövetkezendő 10 évre „jósol” csak előre. Elsőként, a Facebook 40 milliárd dolláros tőzsdei kibocsátást hajt végre 2012-ben, majd 2013-ban a Dow Jones 4000 pontot esik egy számítógépes hiba miatt, amiért a kongresszus betiltja a magas-frekvenciájú kereskedést.
2014-ben átalakul a világ leggazdagabbjainak listája. Carlos Slimet a mexikói politikai és gazdasági krízis érinti nehezen, Mukesh Ambani 62 milliárd dollár vagyonra tesz szert. Ő jelenleg India leggazdagabb embere.
2017-re, 7 év alatt a Harvard-alapítványa duplájára, 50 milliárd dollárra nő. Ingyenes oktatással csábítják a legjobb diákokat Kínából. A munkanélküliség csak 8 év múlva áll vissza: 2018-ra esik 7 százalék alá. A négyszeres-visszaesés fenyegetése ezzel várhatóan véget ér.
2020-ra a Wall-mart eladása 1 trillió dollár, a cég által foglalkoztatott emberek száma világszerte eléri az 5 milliót. A cég sikeresen terjeszkedik Indiában és Brazíliában.
Ban Ki Moon ENSZ vezető megérkezik a kairói kórházba üdvözölni a világ 7 milliárdodik gyermekét. Kim Jong II 70 évesen meghal, fia, Kim Jong lesz Észak-Korea vezetője, aki az Egyesült Államokkal való kereskedelem megnyitására törekszik. Az Egyesült Államokban 2016-ban az elnökválasztáson a szavazók 7 százaléka online voksol. Felmerül a csalás gyanúja.
1018-ban az utolsó amerikai szárazföldi csapatok elhagyják Afganisztánt. Ezzel a leghosszabb amerikai szárazföldi háború véget ér. Nem világos, ki a győztes.

Négy új lakópark, ahol más szintre léphet az otthonteremtés: Duna-parti panoráma, zöld környezet és energiahatékony lakások
Iroda

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Otthon Start: 12 százalékkal kilőttek a lakásárak, aztán váratlanul lefékezett a piac

Indul a panelházak nagy átalakítása? Már több kerületben mérik, mennyit lehet spórolni a rezsin

Felújítod a lakást, és közben nem kell teljes bérleti díjat fizetned: különleges pályázat indult Budapesten

Elveszítik kiváltságaikat a balatoni luxusberuházások: végre a helyiek is beleszólhatnak, mi épül a parton
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





