GfK: az első félévben stagnált a fogyasztás
A magyar háztartások élelmiszerre és háztartási vegyi árura közel 1.330 milliárd forintot költöttek 2012 első félévében, ami fél százalékos növekedést, gyakorlatilag stagnálást jelent az előző év azonos időszakához képest – közölte a GfK Hungária szerdán az MTI-vel.
Az élelmiszerárak ugyanebben az időszakban közel 6 százalékkal emelkedtek, így a piac értékben mért stabilitása a megvásárolt mennyiség csökkenését jelenti – fűzte hozzá a piackutató intézet.
A vásárlói viselkedés további racionalizálása számos területen érzékelhető: a sajátmárkás termékek vásárlásai például emelkedő arányt mutatnak, míg kényelmi termékeket és élvezeti cikkeket kevesebben vásároltak az idén az első félévben, mint egy évvel korábban. Megfigyelhető az is, hogy a benzinárak emelkedése jellemzően a városszélen épült, leginkább autóval megközelíthető hipermarketek forgalmának alakulását érintette, és általában is csökkent az autóval végrehajtott bevásárlások aránya.
A bolttípusok közül egyedül a diszkontok tudták némileg növelni részesedésüket a teljes forgalomból, de jelentős változás nem történt az egyes csatornák piaci részesedéseiben.
Vásárlói bázisát egyik kereskedelmi csatorna sem tudta bővíteni. A forgalmat így a vásárlási intenzitás, azaz az adott bolttípus egy vásárlójára jutó átlagos napi fogyasztási cikk költése, és ezen belül is a nagyobb kosárérték hajtja – állapítja meg a felmérés.
A GfK adatai szerint az egy háztartásra eső boltlátogatások száma 140-re csökkent az idén az első félévben a 2011. első félévi 146-ról, azaz 4,2 százalékkal csökkent a vásárlási gyakoriság. Az átlagos vásárlásonkénti költés egy év alatt 4,3 százalékkal nőtt, 2.284 forintról 2.383 forintra.
Biztonságos időskor az Aranykor Lakóparkban
Iroda
Ezt az irodát válassza, ha fontos Önnek cége presztízse!
Ne hagyd, hogy az új iroda megtalálása rabolja a munkaidődet! Az ajánlatokat egyenesen a postaládádba is kaphatod!
Kedvező áron bérelhető irodákat és nagyobb raktárakat is lehet találni kedvező lokációban!
Frekventált helyen keres irodát vagy raktárt? Itt kedvező áron bérelhet!
Raktár
Kedvező áron bérelhető irodákat és nagyobb raktárakat is lehet találni kedvező lokációban!
Frekventált helyen keres irodát vagy raktárt? Itt kedvező áron bérelhet!
Nagy raktárt keres vagy rugalmas feltételekkel bérelne irodát? Hozunk egy remek ajánlatot, ha a kiváló elhelyezkedés is fontos!
Irodát, raktárt keres előnyös lokációban? Itt rugalmas feltételek mellett bérelhet!
Otthon
Add el ingatlanodat úgy, mint egy profi!
Számoljunk! Kidobott pénz vagy megtérül valaha a csapatépítés költsége?
Árcsökkenés: csapj le gyorsan ezekre az ingatlanokra!
Csökken a lakásépítések száma, de tovább nőnek a költségek!
Dizájn
3 egyszerű módszer a kerti bútor tisztítására – Nem mindegy, milyen anyagot mivel ápolsz
Gyönyörű, modern fürdő lett a régies helyiségből – Inspiráló ötleteket osztott meg a népszerű tervező
Így fesd le a konyhapultot, hogy sokáig bírja – 4 lépés a tökéletes eredményért
5 dolog, amit soha ne tarts a fürdőben – Könnyen tönkremennek a pára miatt
Pénz
Egyre többen vesznek fel lakáshitelt – Decemberig még biztos kitart a lendület
Tavasz óta folyamatosan nő a hitelfelvételi kedv a lakosság körében, az év végéig felvehető CSOK-nak köszönhetően, pedig decemberig még egészen
Adó és jog
A nyaralási terveinket megette az infláció, idén otthon ülnek a magyarok vakáció helyett
Aki el akarja adni az ingatlanát, az most is el tudja adni
Egyszerűbb lesz az ügyintézés! Jön az E-ingatlan nyilvántartás
14 baklövés, amit érdemes elkerülni lakásvásárlás során!
Retail
Több száz millió euróból bővíti üzlethálózatát a Rossmann
Idén 253 új üzlet megnyitását tervezi.