Gázüzemű autóval garázsban parkolni?
Proaktív lépés egy gázszolgáltatótól: az autógázzal működő autók parkolóházakba hajtását tiltó hazai rendelet megváltoztatását kezdeményezi a Prímagáz. A kezdeményezés egyaránt érintheti az irodai, kereskedelmi és városi parkolóházakat – mélygarázsokat is.
A PB- és autógáz-forgalmazó vállalat álláspontja szerint a szabályozás elavult, a gázüzemű autók kisebb robbanásveszélyt jelentenek a benzinhajtásúaknál, a tiltás pedig útjában áll a gázüzemű autók szélesebb körű elterjedésének.
A benzinárak emelkedésével párhuzamosan az utóbbi időszakban ugrásszerűen megemelkedett a magyarországi érdeklődés az autók gázüzeművé alakítására, az LPG-t árusító kutak forgalma pedig az év eleje óta 10 százalékkal nőtt.
Tőlünk nyugatra az autógáz felhasználása dinamikusan emelkedik, 2015-re 10 százalékos lesz az LPG-vel hajtott személyautók aránya – ismertette a közleményben Kirilly Tamás, a Prímagáz műszaki igazgatója. Hozzátette azt is, hogy például Lengyelországban évi 1,5 millió tonna autógázt használnak fel, ami hatvanszor annyi, mint a hazai 25 ezer tonnás fogyasztás. A Prímagáznál úgy vélik, hogy az autógáz elterjedésének útjában egyetlen, a műszaki haladás miatt régen elavult korlátozás áll, az, hogy a hazai mélygarázsokban, parkolóházakban nem engedélyezik az LPG-vel működő autók behajtását.
A gázos autók rendszere jobban túlbiztosított, mint a gőzként szintén robbanásveszélyes benzineseké. Emellett az autógázzal hajtott autók messze túlteljesítik a legszigorúbb környezetvédelmi besorolásokat is. Az LPG-vel kombinált hajtású autók szén-dioxid-kibocsátása 20, szén-monoxid-kibocsátása 50, szénhidrogén-kibocsátása 40-60 százalékkal alacsonyabb a csak benzinüzeműekhez képest, míg a szilárdrészecske-kibocsátás teljesen megszűnik – érvelnek a közleményben.

Új generációs lakóparkok Budapesten és a Balatonnál – zöld környezet, városi dinamika és energiatudatos otthonok egy helyen
Iroda

Azonnal költözhető iroda, hosszú távú kötöttségek nélkül: ezért választ egyre több cég rugalmas irodamegoldást

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Otthon

Elfogyott a közpénz, mégsem adják fel: így születhetnek újjá a hanyatló városrészek

Új korszak jöhet az európai lakáspiacon: nem elég, hogy megfizethető, most már szépnek és zöldnek is kell lennie

A gyors lakáseladás valódi kulcsa: ezek a lépések döntik el, hogy hetek vagy hónapok alatt találsz vevőt

Meghökkentő trend terjed Európában: milliókat fizetnek a fiatalok, mégsem kapnak saját lakást
Dizájn

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet

7 tipp, hogy gyorsabb legyen a tavaszi nagytakarítás: kevésbé fárasztó így

Ezt az 5 dolgot add a felmosóvízhez, és ragyogni fog a padló: friss illatú lesz a lakás
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Retail

Vlagyimir Putyin 12 billió dollárt ígér Donald Trumpnak
Titkos játszma lehet a háttérben.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





