Gazdaságos lakások: épül a Tesco-telep!
Angliában a Tesco lakásokat, házakat épít dolgozóinak, és vezetőinek , hogy enyhítse a személyzet számára megfizethető lakások hiányát Londonban.
Anglia legnagyobb áruházlánca 250 lakást emel Dél-Londonban, a streathami áruháza közelében. 100 lesz közülük elérhető kedvező árakon a szélesebb közönség számára, többet közülük pedig a Tesco dolgozói számára tartanak majd fent.
A hipermarket terveit már készen vannak, s az engedélyeztetés is az utolsó fázisban tart. A tervek szerint a “Tesco-telepen” szórakoztató létesítmények, és korcsolyapálya is szolgálja majd a dolgozók kényelmét.
A Tesco-dolgozók ugyanolyan elbánásban részesülnek majd, mint bármelyik másik lakó, még akkor is, ha esetleg közben megszűnik munkaviszonyuk. Ugyanakkor, ha megüresedik egy lakás, elsőként a Tesco-alkalmazottaknak ajánlják azt fel.

Zöld technológia, prémium panoráma, városi nyugalom – ezek most a legizgalmasabb új lakóparkok Budapesten és környékén
Iroda

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia

Történelmi padlón az egyik legfontosabb budapesti ingatlanpiaci szegmens – mégis élénk maradt a kereslet

Új logika az irodabérlésben: miért tolódik a piac a szolgáltatott irodák felé?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Otthon Starttal megvehető lakások: belvárosi befektetés, családi méret és full felújított otthon egy helyen

Fordulat a magyar ingatlanpiacon: megmozdult a befektetői pénz, ilyen változásokra vártak évek óta

Újabb csapás jöhet az Airbnb-re Budapesten: a belvárosban már a teljes szigorítás előszobájában járnak

Friss árcsökkenések a lakáspiacon: ezeknél az ingatlanoknál napok alatt milliók olvadtak el
Dizájn

Tisztítják a levegőt és feldobják a teret: 6 szobanövény, ami imádja a párás fürdőszobát is

Két és fél millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat sok háztartás: hétfőtől lehet pályázni rá

Ötször annyi szobanövény is elfér, ha így rendezed el őket: pofonegyszerű a design

6 olcsó trükk a lakás felfrissítéséhez: sokan félnek tőle, pedig páratlan lesz a végeredmény
Pénz

Hosszú távra terveznek: tízéves partnerséget kötött a Semmelweis OSC és az Indotek Group
Jelentős, hosszú távú együttműködési megállapodást kötött egymással a Semmelweis OSC és az Indotek Group. A vállalatcsoport tízéves szponzorációs szerződés keretében
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán
Retail

Új pláza épül Budapest mellett, már idén megnyílhat
Az M3-as autópálya mellett valósul meg a beruházás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





