Franciák költöztek a Váci útra
A francia központú bioMerieux-t 1963-ban Alain Mérieux alapította. A világ több mint 130 országában jelenlévő cég mára az in vitro diagnosztikumok iparágának egyik jelentős szereplője.
A bioMérieux korábbi magyarországi központi irodája eddig a Fóti úton volt, azonban a cég a presztízsének megfelelő új irodát keresett. A keresési paramétereknek az észak-pesti, illetve Váci úti régió felelt meg, így az Eston International a kizárólagos megbízásában lévő Váci 175 irodaházat ajánlotta, amely minden tekintetben illeszkedett a bérlő preferenciáihoz. Az egyeztetések során lényeges szempont volt, hogy személyre szabható, egyedileg kialakítható irodaterület találjanak, mivel a bioMérieux saját elképzelései szerint alakíttatja ki az irodáját, a francia központ jóváhagyásával. A bioMérieux számára fontos, hogy dolgozói kellemes munkakörülmények között végezhessék munkájukat.
A WING csoport tulajdonában lévő Váci 175 irodaház a megbízott Eston International tanácsadóinak köszönhetően az újraértékesítés óta a bérbe adott területek aránya meghaladta a 90%-ot. Az épület többek között olyan neves bérlőket tudhat magáénak, mint a Yahoo, vagy most a bioMérieux. A Váci 175 népszerűsége kiváló elhelyezkedésének, a magas minőségű szolgáltatási és kialakítás lehetőségeknek, rugalmas bérleti kondícióinak és a megbízható tulajdonosi és üzemeltetési háttérnek köszönhető, mely akár kisebb (25 m2) akár nagyobb (400m2) területigényű bérlők számára is megoldást nyújt. A Váci úti irodafolyosó továbbra is az egyik legkedveltebb és legkeresettebb irodapiaci lokáció; a kihasználatlansági ráta itt a második legalacsonyabb (19,4%) értéket mutatja.

Négy lakópark, négy életstílus – így találd meg a tökéletes otthont Budapesten
Iroda

Fenntarthatóság, jóllét, rugalmasság: ezek a feltételek diktálnak az irodabérlésnél

Rugalmasság, felújítási hullám és minőségi elvárások formálják az irodapiacot

Rugalmas, költséghatékony és fenntartható irodamodell modern vállalkozásoknak

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Kiadó modern utcafronti iroda vagy üzlethelyiség Angyalföld központjában a Kartács utcában

Újabb hitelpiaci rekord az Otthon Start miatt

Az 1 milliós támogatás újabb lökést adhat az alsó- és középkategóriás lakáspiacnak

A beszűkült kínálat és az elszálló árak szabtak gátat az ingatlanpiaci lendületnek
Dizájn

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán

Csatlakozz az Alkotás Szolgáltató Kft. csapatához műszaki előkészítőként!

Statikus tervező mérnököt keres a KreaBIM Kft. – alkotói szemléletű, változatos projektek Dunakeszin

Víz-, gáz-, fűtésszerelő munkatársat keres az Eurogart Kft. Budapesten
Retail

Lehull a lepel, szerdán nyílik meg az első magyar Mere
A vásárlók olcsó árakkal és nagy kiszerelésekkel találkozhatnak.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





