Forgalmi káosz Budapesten és Pécsett a tüntetések miatt! Hagyja otthon autóját
Már félpályás lezárás van Pécsett a hatoson, és bármikor lehet a 4-es úton is. Budapesten délutántól: tüntetések és forgalmi káosz.
Pécs határában a 6-os úton a D-Day Operatív Törzs tagjai félpályás útlezárással tiltakoztak „a demokrácia, a szociális biztonság, az emberi és munkavállalói jogok védelmében”, csatlakozva a mintegy 70 szakszervezet, civil és társadalmi szervezetet által, D-Day elnevezéssel meghirdetett országos tüntetéssorozathoz.
A tiltakozó akciósorozathoz csatlakozva szeptember 29–30. és október 1. napokon félpályás útlezárás várható a 4. sz. főútvonal Tuzsér–Tiszabezdéd közötti szakaszán naponta 08–16 óra között – közölték a szervezők az Objektív hírügynökséggel.
Délután három órától Budapesten a Clark Ádám téren kezdődik demonstráció, ez feltehetően nagyon komoly káoszt okoz majd a főváros közlekedésében.
A BRFK tájékoztatása szerint a demonstrációk miatt szerda estétől vasárnap estig tilos megállni a Clark Ádám téren, az Alagút melletti taxiállomáson. Egészen október 9-ig megállási tilalom van érvényben a Pauler utca mindkét oldalán, a Mikó utcában a Pauler utca és az Attila út között, illetve a pesti alsó rakparton, a Lánchíd két oldalán lévő parkolóban.
Péntek estétől szombat éjfélig tilos lesz parkolni a Kossuth téren, a Szalay, az Alkotmány és Akadémia utcákban, a Széchenyi rakparton, a pesti alsó rakparton a Garibaldi utcai lehajtó és a Margit híd között, illetve a Bajcsy-Zsilinszky úton az Andrássy út és az Alkotmány utca között.

Száguldó árak, szűkülő kínálat – így áll most a budapesti új építésű piac
Iroda

Szolgáltatott iroda: a legjobb megoldás a modern irodabérlésben

Hibrid munkavégzés és wellbeing – Ma már alapelvárás az irodapiacon!

Nagy Viktor az Indotek Group új non-retail értékesítési vezetője

Új miskolci Regus irodával bővül az International Workplace Group, reagálva a hibrid és platform munka iránti növekvő keresletre
Raktár

Kiadó raktárak könnyedén – így találhatsz gyorsan megfelelő raktárt!

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek
Otthon

A KÉSZ Csoport leányvállalata, a MA-HARD Kft. kivitelezésében újul meg Fonyód ikonikus kikötője

ÚJPESTEN CSAKNEM KÉTSZERESÉRE UGROTT AZ INGATLANKERESLET

Ismét nagyszerű, kedvező árú ingatlanokat hozunk a Balatononról és szerte az országból!

Nagy növekedés előtt a lakáshitelezés, de még így is messze lemaradva az európai átlagtól – mik a legfontosabb teendők?
Dizájn

A legdurvábban odaégett zsírt is félperc alatt lehozta: elvetemült ez az új takarítós trend

Kisebb a házuk, mint egy átlagos hálószoba, mégis tökéletesen elférnek – Videón mutatják be a miniotthont

Véletlenül hozzáért egy seprűvel a kutyájához: senki sem számított arra, ami ezután történt

Így tisztítsd az air fryert dörzsölés nélkül: pár perc alatt makulátlan lesz
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Dajkát keres a Brumi Óvoda – Csatlakozz szeretetteljes közösségünkhöz!

Varrónőket keres a 30 éve működő szolnoki varróüzem

Bérszámfejtő – TB ügyintéző munkatársat keres a Dél-Pest Megyei Víziközmű Szolgáltató Zrt.

Tapasztalt vámügyintézőt keres az Alba-Zöchling Kft. Székesfehérvárra
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
