Folytatódik a 2 milliárdos beruházás
Már túl van a 2 milliárd forintos értéken, és tovább folytatódik az a turisztikai beruházás, amely tisztán holland ingatlanfejlesztésként indult el Északnyugat-Magyarországon az ezredfordulón. A Duna Residence névre keresztelt apartmanpark 2013-tól immár a Landal Green Parks hálózatában üzemel tovább – tudta meg az OGH Hírügynökség Váczi Lajos parkmenedzsertől.
Az építkezés, amelynek eredményét ma “holland faluként” is emlegetik már a kilencvenes évek végén elkezdődött, ám a fejlesztőcég tulajdonosa közben váratlanul meghalt. Jóval később, csak 2010 novemberében készült el a Duna Residence apartmanpark multifunkcionális központi épülete, mely Dunaszentmiklós “holland falujának” szíve is egyben. A több mint 2 milliárd forint értékű beruházással immár 102 apartman – ebből 20 luxusapartman – került átadásra.
A Duna Residence 2013-tól egy elismert nemzetközi franchise hálózat, a Landal Green Parks flottájába tartozik. A Landal Hollandiából indult el hódító útjára és jelenleg amerikai befektetők érdekeltségébe tartozó dinamikusan fejlődő hálózat Európában. Piacvezető pozíciót tölt be az apartman üdülőkomplexumok üzemeltetésében és bérbeadásában. A Landal franchise hálózatban több mint 70 üdülőpark található jelenleg összesen mintegy 12.000 ingatlannal. A mintegy 16 millió lakosú Hollandiában 51 üdülőpark van már a Landal Green Parks szárnyai alatt, Németország, Belgium, Ausztria, Svájc, Csehország után pedig immár Magyarországon is jelen vannak.

Modern otthonok a fővárosban és a Balatonnál – exkluzív lakóparkok különböző életstílusokhoz
Iroda

Szolgáltatott irodák: rugalmas és költséghatékony megoldás a modern vállalkozások számára

Bérelhető irodák Budapest XIII. kerületében – Metropol Office a Tüzér utcában

Szolgáltatott irodák: miért választják egyre többen a rugalmas irodabérlést?

Eladó ipari ingatlan sokoldalú hasznosítási lehetőségekkel Győr Nádorvárosban
Raktár

Új magyar raktár a világ legnagyobb logisztikai vállalatánál: megkezdte működését a DSV környezetbarát szigetszentmiklósi raktára

Eladó ipari ingatlan sokoldalú hasznosítási lehetőségekkel Győr Nádorvárosban

Kiadó raktárak könnyedén – így találhatsz gyorsan megfelelő raktárt!

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban
Otthon

Alku nélkül nincs üzlet: ennyivel olcsóbban kelnek el a magyar ingatlanok

OtthonTérkép applikáció – Ne maradj le a lakásárak csökkenéséről!

Pénzeső az Otthon Start körül: így zsebelhetsz be akár több százezer forintot pluszban, ha ügyesen kombinálod a hiteleket!

Itt a mesterterv a Mini-Dubaj helyett születő új álomvárosról Rákosrendezőn!
Dizájn

Ezzel soha ne pucold a mosógépet, mert tönkreteszi – Kevesen tudják, hogy milyen nagy kárt okozhat

Ezt sokan elmulasztják a házukkal kapcsolatban, pedig több százezres büntetés járhat érte: figyelmeztet a NAV

Felújította a brit házaspár a konyháját: döbbenetes, mire bukkantak a padló alatt

A legdurvábban odaégett zsírt is félperc alatt lehozta: elvetemült ez az új takarítós trend
Pénz

Stratégiai együttműködést kötött a Gránit Alapkezelő és a Mathias Corvinus Collegium
A Gránit Alapkezelő és a Mathias Corvinus Collegium (MCC) által 2025. szeptember 18-án aláírt stratégiai együttműködés célja, hogy a Gránit
Adó és jog

Csatlakozz a Maschinenring Magyarország csapatához Kecskeméten!

Szendvicskészítő állás a Nimbus Pékségnél Szomoron – csatlakozz egy nagyszerű csapathoz!

Szabász munkatársat keres a szolnoki H.I.D. Textil Kft.

Dajkát keres a Brumi Óvoda – Csatlakozz szeretetteljes közösségünkhöz!
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
