Fillérekért vesznek magyar ingatlant a külföldiek
Kihasználva a padlón lévő ingatlanárakat lelkesen vásárolnak a külföldik a Balaton környékén, illetve olyan gyógyüdülők körzetében, mint Hévíz. Németek és oroszok állnak az érdeklődők sorának elején.
Négy hálószobás, Balatoni kilátást kínáló, hagyományos magyaros stílusban épült, fagerendás épületet ajánl a New York Times olvasóinak figyelmébe a lap helyi tudósítása. Az 1997-ben felépített, tavaly felújított, 300 négyzetméteres, gázfűtéses, háromnegyed hektáros telken lévő ingatlan a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban fekszik – magyarázta a lap tudósítójának Kacsmarik Ágnes, az Engel & Völkers Budahill Center ingatlanbrókere. A további lenyűgöző részletek ecseteléséből kiderül, hogy egyebek mellett méretes medence is tartozik a házhoz, amelyet már 2,9 millió dollárért (690 millió forint) megvásárolhat az érdeklődő. A közelben tenisz- és golfpálya található és a hévízi repülőtér mindössze fél órára van.
Szemben az elmúlt évekkel ez az ajánlat az ingatlanügynökségek tapasztalatai szerint jó eséllyel találkozhat egy külföldi vevő érdeklődésével. A négy évvel ezelőtti pénzügyi válság, illetve az azzal összefonódó ingatlanpiaci összeomlás után gyakorlatilag leálltak a magyarországi ingatlanfejlesztések, a beruházások minden idők mélypontjára hanyatlottak, a jelzáloghitel-piac kiszáradt – mondta az amerikai lapnak Borbély Gábor, a CBRE ingtalanfejlesztő cég igazgatója. Az elmúlt időszakba azonban megjelentek a külföldi befektetők, akik életet leheltek az ágazatba. A napi.hu oldalon olvashatja a folytatást!

Az ideális befektetési lehetőséget keresed? Itt több apartmanból álló lakásokat és üzlethelyiségeket is találsz!
Iroda

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Azonnal költözhető iroda, hosszú távú kötöttségek nélkül: ezért választ egyre több cég rugalmas irodamegoldást
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Otthon

Így csípheted el az árcsökkenéseket elsőként az ingatlanpiacon

Megvan a győztes: 26,9 milliárdos villamosfejlesztés indulhat Budán – teljesen átalakulhat a Duna-part

Lakáslufi vagy csak átmeneti drágulás? Meglepő számok érkeztek a magyar ingatlanpiacról

Új lakóparkok, új életstílusok: négy projekt, négy különböző otthonélmény
Dizájn

55 forintos házi csodaszer vízkő ellen – Videón mutatjuk, hogy működik

Varázsvilágot alkottak néhány négyzetméteren – Előtte-utána képeken a lepukkant erkélyek

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





