Fidesz: drámai mértékű a visszaesés az otthonteremtésben
A Fidesz
szerint drámai mértékű visszaesés tapasztalható az
otthonteremtésben, csökkent mind az új építési engedélyek, mind a
használatba vett lakások száma – mondta Mádi László, fideszes
országgyűlési képviselő hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján.
A Fidesz-frakció otthonteremtési műhelyének vezetője arra hívta
fel a figyelmet, hogy 2006 első félévében 14 százalékkal csökkent a
használatba vett lakások száma, és 20 százalékkal az új építési
engedélyeké. Hozzátette: ha csak a második negyedévet nézzük, akkor
a tendencia még rosszabb, hiszen ekkor 25 százalékkal csökkent a
használatba vett lakások száma, és 30 százalékkal az új építési
engedélyeké.
Az Orbán-kormány által bevezetett polgári otthonteremtési
támogatás 2001-ben megszületett, 2004-ben infarktust kapott,
2006-ban pedig meghalt – jellemezte a helyzetet a politikus.
Mint mondta, a kormány az Orbán-kabinet által elkezdett
bérlakásépítést leállította, a lakáshitelek kamatplafonját
eltörölte, drasztikusan csökkentette a felvehető hitelösszeget és
megszüntette az áfa-visszatérítés lehetőségét is, valamint
csökkentette az adókedvezményt, amit 2007 január 1-től meg is
szüntet.
A fideszes képviselő szerint a forinthitelek nem csak a
kamatplafon megszüntetése miatt drágulnak a jövőben, hanem azért is,
mert a Gyurcsány-csomag által bevezetett bankadó terheit a
pénzintézetek automatikusan a hitelfelvevőkre hárítják majd.
Ugyanakkor a forint gyengülése miatt drágulnak a devizahitelek is –
tette hozzá Mádi László.
Csökkenő támogatás, növekvő törlesztőrészletek, visszaeső
lakásépítési kedv és emiatt növekvő munkanélküliség – összegzett a
politikus, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy kedvezőtlen
tendenciák már a fővárost is elérték, hiszen 2006 első félévében
Budapesten egyötödével kevesebb lakás épült, mint tavaly ugyanebben
az időszakban.

Új szakaszába lépett a Novus Liget – kertvárosi otthonok A++ energetikával és Otthon Start lehetőséggel
Iroda

Új építésű lakáspiac: a VI. kerületben már 3 millió Ft/m² felett az átlagár – Erős évzárás után óvatosabb 2026 jöhet

Azonnal használható iroda megkötések nélkül – így működik ma a rugalmas irodabérlés

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Hirdetést feladni bárki tud, eladni viszont csak kevesen – Te ne tartozz azok közé, akik csak hirdetnek!

Fordulat Szegeden: tízezres tonnában mérhető a szén-dioxid kibocsátásának csökkenése

Elszálltak az árak a belvárosban? A VI. kerületben már 3 millió felett az új lakások négyzetmétere – mi jöhet 2026-ban?

Családi házak országszerte, akár Otthon Starttal is – válogatás elérhető, költözhető otthonokból
Dizájn

Csak pár dolgot változtass az unalmas konyhán, és rá sem fogsz ismerni: bevált trükkök

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





