Felvirágoztatják a Balaton-partot Keszthelyen
Közel 300 millió forintos támogatást nyert Keszthely önkormányzata a Balaton-part fejlesztésére benyújtott pályázatával. Az erről szóló szerződést hétfőn írta alá a város és a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség – tudatta a település polgármestere.
Ruzsics Ferenc elmondta: a Balaton-part megújításának munkálatai várhatóan szeptemberben indulnak, s a jövő év májusára fejeződnek be. Keszthely új alközpontja lesz ez a terület, de az átépítések megkezdése előtt megújul a valódi központ, a Fő tér is.
A Balaton-parton lévő zenepavilon alatt szociális blokk épül, a Hullám szálló előtt lévő területen pedig az eddig szintén hiányzó nézőteret alakítják ki. Díszburkolattal látják el a most még kavicsos sétányt, ahol rendezvényekhez szükséges víz-, szennyvíz- és áramcsatlakozási pontokat létesítenek. A Balaton-parti terület különlegessége lesz a “szenior játszótér”, ami elsősorban az idősebbek mozgásigényét elégíti ki.
Manninger Jenő, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnökeként elmondta: a közel 350 millió forintos tóparti beruházáshoz több mint 80 százalékos támogatást nyert a város. Hozzátette: a fejlesztések révén a Balaton-part legszebb tere méltó lesz a tó “fővárosának” rangjához.

Új otthonok Zugló nyugodt utcáiban: modern lakások és CSOK Plusz lehetőség egy helyen
Iroda

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Nem jönnek a vevők? Lehet, hogy nem a piac a hibás – így csúszik el a legtöbb ingatlaneladás

Forradalom az ingatlanpiacon: az AI már most átírja a lakásvásárlást – és ez még csak a kezdet

Döntöttek Rákosrendezőről: március 31-én derül ki, ki formálhatja át Budapest egyik legnagyobb területét
Mennyibe kerül ma egy nyaraló? Nagyon nem mindegy, hol keresünk!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





