Felszámolják az energiakereskedőt
Végelszámolással megszüntetik a budapesti székhelyű Elektra Energia Kereskedelmi Kft.-t – értesült a Gazdaság.hu üzleti hírügynökség.
A német OstElektra GmbH által 2004-ben alapított társaság 2007-ig jelentősen növekvő árbevételt ért el: 2007-ben 11,1 milliárd forintot, eredménye pedig 400 millió forint volt. Később forgalma számottevően visszaesett, árbevétele egymilliárd forint körüli összegre csökkent, sőt az utolsó elérhető beszámoló szerint 2010-ben már csak 400 millió forint volt az értékesítés nettó árbevétele, míg a veszteség 43 millió forintot tett ki. A lap szerint ezzel a saját tőke mértéke – 44 millió forint – a jegyzett tőke összege alá süllyedt, és bár a társaság kötelezettséget vállalt az 50 milliós törzstőke emelésére, a cégadatok szerint ez nem történt meg. A vállalat német tulajdonosa időközben S4E Groupra változtatta a nevét. A magyar leánycégen kívül a csoporthoz tartozik a lengyel Jes Energy, a szerb Most-Energija, valamint a német Advanced Energy Trading GmbH. Miután a cégcsoportnak nincs más magyar érdekeltsége, az Elektra Energia Kft. végelszámolása egyben a magyar piacról való távozást is jelenti.

Modern Duna-parti otthonok, akár Otthon Starttal is az agglomeráció kedvenc városában
Iroda

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Erre senki nem számított: ezért robbant fel a magyar lakáshitelpiac 2025-ben

A bankok kimondták az igazat: eddig tarthat az Otthon Start lendülete

Ezeket a hibákat követik el a legtöbben ingatlaneladáskor – te viszont simán elkerülheted őket

Síremléktől tequilagyárig – ezek a világ leglátványosabb téglaépületei 2026-ban
Dizájn

Tartós tisztaságot varázsol a lakásba: 11 dolog, amiről nem szabad megfeledkezni

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Fenntarthatóság, jóllét, rugalmasság: ezek a feltételek diktálnak az irodabérlésnél

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Retail

Újabb babaáruházlánccal erősített a Mészáros Csoport
Mészáros Lőrinc is megszólalt az üzletről.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





