Felavatták a soproni bormarketing-központot
Felavatták a háromnegyed részben uniós támogatással elkészült bormarketing-központot Sopron belvárosában; a 150 négyzetméteres létesítményben a turisták és a helyiek körében egyaránt népszerűsítik a borvidék termékeit.
“Nagyon hiányzott már a városból egy olyan hely, amelyről az idelátogatók elmondhatják: itt minden kizárólag a soproni borról szól” – mondta a megnyitó után az MTI-nek Rigler Zsolt, a projektgazda soproni Bormarketing Műhely Nonprofit Kft. ügyvezetője. Jelezte: nem vendéglátóhelyet, borházat üzemeltetnek majd a GYSEV-től hosszú távra bérelt helyiségben, hanem olyan fórumot, ahol a térség minden minősített borral rendelkező gazdája megmutathatja a maga termékét a nagyközönségnek.
A központ része egy borbemutatóhely, ahol három vitrinben, magyar, angol és német nyelvű feliratok segítségével a helyi szőlészet, borászat és a falusi élet emlékeivel is megismerkedhetnek a látogatók. Ezt egyszerre harminc vendég befogadására alkalmas vinotéka egészíti ki. Rigler Zsolt jelezte: jelenleg arra várnak, hogy megkapja a megnyitáshoz szükséges hatósági engedélyeket a negyvenmillió forintból kialakított Forum Vinorum; ezt követően, várhatóan heteken belül nyitnak, céljaik között pedig a helyi borturisztikai ajánlatok megjelenítés is szerepel.
“Nekünk is érdekünk, hogy a vendégek még több időt, még tartalmasabban töltsenek itt, és közben bízunk benne, hogy ez idő alatt egy-két pohár borral többet kóstolnak meg” – tette hozzá, jelezve: szálláskiajánlással nem kívánnak foglalkozni, de azokkal a partnerekkel, akik sokat tesznek a borvidékért – például csak itteni borokat kínálnak vendégeiknek – kivételt fognak tenni.

Duna-parti otthon Vácon: új lakópark épül Otthon Start-kompatibilis lakásokkal
Iroda

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Ezeket a családi házakat még meg lehet venni Otthon Starttal: balatoni otthontól a panorámás hegyvidéki házig mutatunk példákat

Váratlanul lezárták Budapest egyik legismertebb kilátóját: komolyabb lehet a baj, mint elsőre hitték

Budapesti lakásárból új családi ház: sokan nem számolnak a lehetőséggel

Új trend hódít Amerikában: a gazdag szülők már házat vesznek a gyerekeknek, de komoly feltételeket szabnak
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





