Ezúttal kicsit máshogy jó a külkermérleg
Látszólag az elmúlt egy év folyamatai folytatódtak az idén februárban a külkereskedelemben. A kivitel és a behozatal egyenlege 373,6 millió eurós többletet mutat az előzetes adatok szerint, vagyis a már szokásosnak tekinthető jelentős szufficit alakult ki. A kép azonban ezúttal kicsit más.
Ha ránézünk a január-februári összesített adatokra, akkor azt látjuk, hogy az idén még nagyobb többlet keletkezett a külkereskedelemben.
A jelentős megugrásnál azonban érdemes figyelembe venni, hogy tavaly a január egy nagy kakukktojás volt, a durva alkalmazkodás csak utána indult meg a gazdaságban. Valójában ha jobban megnézzük, akkor a külkereskedelem folyamatosan javuló tendenciája érezhetően visszafogottabbá vált februárban.
Ennek oka az, hogy az export import olló a januári jelentős elnyílás után látványosan összezárult az importdinamika megugrásának köszönhetően.
Ez egyáltalán nem értékelhető rossz hírnek, két okból sem. Egyrészt az export dinamikája nem tört meg, sőt, a 12 havi index 18 százalékos értékére utoljára másfél éve volt példa.
A cikk további részleteiért kattintson ide.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Robban az Otthon Start: közel 5000 új lakás jöhet – ezek a városok most nagyot nyerhetnek

Mennyi személyi kölcsönt érdemes felvenni? Így hozhatsz valóban biztonságos döntést

Hol érdemes ingatlant venni? Amire mindenképpen figyelni kell az otthonunk kiválasztásánál

Lakásvásárlás okosan: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





