Exkluzív rendezvény helyszín lett a Liszt Ferenc Repülőtér

2012. október 1-től a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1. Terminálja, Terminal 1 Airport Event Center néven, rendezvény helyszínként folytatja működését. A terminálépület megtartja eredeti, repülőtéri atmoszféráját, így egy-egy rendezvény idejére az eseményt megrendelő cég és annak vendégei is részesei lehetnek ennek a különleges élménynek.

Az 1. Terminal 2012. május 30-i bezárása után, októbertőlimmár új funkcióval, rendezvényhelyszínként ad otthont céges- és magánrendezvények számára. Izgalmas, kivételes adottságaival elsősorban nagyobb létszámú, exkluzív rendezvényeknek biztosíthat helyszínt a gálavacsoráktól kezdve a konferenciákon, ügyféltalálkozókon át akár a különleges autóbemutatókig.

 

Az ifj. Dávid Károly 1939-es tervei alapján, 1950-re felépített, ma már műemléki védelem alatt álló épület 2005-ben teljes felújításon ment keresztül, így maradéktalanul megfelel a mai kor követelményeinek. Az 1. Terminal közel kétezer négyzetméteren, három földszinti csarnokkal, hatalmas galériával és a futópályára néző tetőterasszal várja vendégeit. Az épület mellett több, mint 400 autó számára található parkolóhely. A mozgáskorlátozott vendégek is akadálymentesen közlekedhetnek az 1. Terminál teljes területén.