Évek óta nem volt ilyen magas a lakossági gazdasági bizalom szintje
Nem tört meg a javuló trend a hazai várakozások terén. A GKI konjunktúraindexe már egy éve emelkedik, a lakossági bizalom szintje magasabb, mint a Gyurcsány-kormány hivatalba lépése óta bármikor – derült ki a kutatóintézet Európai Unió által támogatott felméréséből.
A vállalati konjunktúraindex is többéves csúcson van, igaz, egyelőre egyik sem tudott a pozitív tartományba lépni.
Az üzleti szférán belül az ipari és az építőipari várakozások javultak, a kereskedelmi és a szolgáltató cégeké viszont romlott áprilishoz képest. Az iparban az áprilisi megtorpanás után folytatódott az egy éve tartó markáns javulás.
Májusban lényegesen kedvezőbb lett a rendelésállomány (ezen belül az export) megítélése, a termelési kilátásoké azonban nem változott áprilishoz képest. Ennek ellenére már a a hagyományosan a legpesszimistább kisvállalatok körében is többen számítanak javulásra, mint romlásra. Csökkent a lakosság munkanélküliségtől való félelme.

Modern Duna-parti otthonok, akár Otthon Starttal is az agglomeráció kedvenc városában
Iroda

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

„Ez már városrombolás” – Vitézy Dávid szerint az Otthon Start mögé bújva darálják le Budapestet
Karácsony a Balatonnál? Ezekben a házakban mi is szívesen töltenénk az ünnepeket, ráadásul Otthon Starttal is megvásárolhatók

Látványos szakaszába lépett a Flórián téri felújítás – teljes szélességben feltépték az északi hidat

Újbuda szembemegy a kormánnyal – jogi csata jöhet az óriásberuházások miatt
Dizájn

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Rugalmas, költséghatékony és fenntartható irodamodell modern vállalkozásoknak

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára
Retail

Újabb babaáruházlánccal erősített a Mészáros Csoport
Mészáros Lőrinc is megszólalt az üzletről.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





