Épül a világ legdrágább lakóparkja
Recesszió és válság ide vagy oda, a szuper-gazdagok nem rendültek meg, szinte sorban állnak a világ legdrágább lakóparkjának lakásaiért. A Londonban található, csupán két év múlva elkészülő One Hyde Park lakásárainak csak a csillagos ég szabhat határt.
A Richard Rogers által tervezett luxus-lakópark 80 lakásának fele már elkelt, annak ellenére, hogy a projektet csupán 2010-ben fejezik be. A lakásokkal foglalkoz&oacut e; ingatlanügynökség adatai szerint az értékesített lakások értéke már meghaladta az 500 millió fontot (177 milliárd forint), a lakásonkénti átlagár pedig elérte a 20 millió fontot (7 milliárd forint).
A londoni One Hyde Park lakásaiért többek között olajmágnások, orosz oligarchák, hedge-fund kezelők vannak versenyben. A vásárlók megoszlása hűen tükrözi London nemzetközi jellegét, ugyanis az újdonsült lakástulajdonosok 39 százaléka Ororszországból, 25 százaléka Közel-Keletről, 14 százalék Nagy-Britanniából, 11 százalék pedig Európa többi részéről érkezik.
A pletykák szerint az eddigi legmagasabb lakásár 100 millió fontot (35 milliárd forintot) tett ki. A luxushoz hozzá tartozik, hogy föld alatti folyosó köti majd össze a lakóparkot a közeli Mandarin Oriental hotellel, melynek személyzete hivatott a lakók igényeit kiszolgálni.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Beindult a nyaralópiac: gyönyörű balatoni házakat mutatunk, amelyekre most sokan azonnal lecsapnának

Budapest szíve teljesen megváltozhat: szivacsváros, lebegő sétányok és vízi világ jöhet a rozsdaövezet helyén

Senkit nem érdekel már a lakásbiztosítás? Brutálisan visszaesett az érdeklődés – mi áll a háttérben?

Itt öröm a tavasz: csodás házakat hozunk csodás kertekkel Húsvétra!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





