Épül a legzöldebb luxushotel
Ötcsillagos öko-üdülő épül Zanzibáron, amely a világ első, úgynevezett zéró-karbon komplexumaként debütálhat 2008-ban. A 35 villából álló, önellátó Nungwi luxushotelben természetesen nap- és szélenergiát használnak majd, minimálisra csökkentve ezzel a létesítmény károsanyag-kibocsátását.
Bár a legnevesebb londoni tervezők álmodták meg, Európától igencsak messze, Zanzibáron nyílhat meg a világ legelső a környezetre káros anyagok teljes kiszűrésére törekvő, azaz zéró-karbon luxusszállodája. Az egészség és a természetesség zászlaja alatt épülő, nungwi öko-hotel várhatóan egy év múlva fogadja majd első vendégeit, mégpedig környezetre veszélyes anyagoktól mentes körülmények között.
Az ötcsillagos üdülő 35 kényelmes vízparti villájának mindegyike önellátó lesz, ráadásul energiához, minimális károsanyag-kibocsátással, túlnyomó részben a nap és a szél segítségével juthatnak majd, a gazdag és környezetbarát utazók legnagyobb örömére.
Az egzotikus helyszínen épült luxuskomplexum egyetlen szépséghibája csupán az lehet, hogy a vendégeknek mindenképpen több ezer liternyi kerozint fogyasztó repülőre kell ülniük. Richard Hywel Evans, az elitüdülőt tervező építészek egyike elmondta, a repülés valóban nem kiküszöbölhető, viszont mindezt ellensúlyozza az a garantáltan természetkímélő életmód, amelybe a Nungwi Resort vendégei csöppennek. Mindez azonban messze nem a luxus rovására megy, hiszen az exkluzív hotel villáinak mindegyike saját medencével rendelkezik, amelyeket tisztított esővízzel töltenek fel.
Az előkelő szálloda természetesen helyi alapanyagokból épül, újrahasznosított gerendák és kő felhasználásával. A mintegy százfőnyi személyzet az üdülő tulajdonosainak tervei szerint biciklivel közlekedik majd, míg a vendégek reptéri transzferéhez elektromos autópark áll rendelkezésre.

Új szakaszába lépett a Novus Liget – kertvárosi otthonok A++ energetikával és Otthon Start lehetőséggel
Iroda

Azonnal használható iroda megkötések nélkül – így működik ma a rugalmas irodabérlés

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Ezeket a lakásokat most Otthon Start hitellel is megveheted – válogatás elérhető, élhető otthonokból

Két tényező fékezte az eladók Otthon Start miatti túlárazását az ingatlanpiacon

Fordulat a lakásáraknál, új pályára áll a piac 2026-ban

Hó alatt a napelemek, megugró villanyszámlák: ez várhat most a magyar háztartásokra
Dizájn

Csak pár dolgot változtass az unalmas konyhán, és rá sem fogsz ismerni: bevált trükkök

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





