Elkészült az Autóker harmadik belvárosi projektje
Felépült az Autóker Holding Zrt. harmadik belvárosi beruházása, az 57 lakásos Léda Ház. Az épület a tavaly novemberben átadott Király Udvar tőszomszédságában, a VI. kerület Székely Mihály utca 3. szám alatt található. A 889 négyzetméteres telekre épült Léda Ház lakásainak mérete 37 és 105 négyzetméter között alakul, a lakások átadása ez év júliusában kezdődött meg. A beruházás értéke közel két milliárd forint.
A Léda Ház egy évtizedek óta üres telekre épült. Az épület egyfelől a Székely Mihály utcára, másfelől egy közterületként működő belső parkra néz. A Léda Ház felépülése az Autóker belvárosra irányuló fejlesztési stratégiájának fontos eleme. A cég első belvárosi fejlesztése, a 2004 év elején átadott Heléna Ház sikere igazolta a belvárosra vonatkozó becsléseket, a ház lakásai még az építkezés megkezdése előtt, mindössze öt hónap alatt keltek el. Hasonlóan kiemelkedő iramot diktált az értékesítésben a Király Udvar, ahol 140 lakást hat hónap alatt értékesített az Autóker.
A belvárosi lakások iránti felfokozott kereslet a Léda Ház kapcsán is kitartott, az itt épült lakások is fél év alatt gazdára találtak. A három belvárosi fejlesztés a lakástulajdonosoknak kiemelkedő hasznot hozott: a Heléna Ház négy évvel ezelőtti 330 ezer forintos, a Király Udvar három évvel ezelőtti 370 ezer forintos és a Léda ház két évvel ezelőtti 480 ezer forintos átlagos négyzetméterárával szemben ma a három épület lakásait fekvéstől függően 550 és 650 ezer forintos áron tudják értékesíteni a tulajdonosok.
Eközben a befektetési céllal vásárolt és albérletbe kiadott lakások 6- 10%-os éves megtérülést garantálnak a tulajdonosoknak. A ManageRent Kft. (az Autóker bérbeadással és lakáskezeléssel foglalkozó cége) tapasztalatai szerint a tulajdonosok az Autóker által épített belvárosi lakásokat biztosan és akár igen magas áron bérbe tudják adni, jellemzően a Magyarországon pár évre munkát vállaló külföldiek részére, míg az újlakások piacán alacsonyabb árfekvésűnek (90,000-120,000 ft) számító lakásokat többnyire magyarok veszik bérbe.

Új szakaszába lépett a Novus Liget – kertvárosi otthonok A++ energetikával és Otthon Start lehetőséggel
Iroda

Új építésű lakáspiac: a VI. kerületben már 3 millió Ft/m² felett az átlagár – Erős évzárás után óvatosabb 2026 jöhet

Azonnal használható iroda megkötések nélkül – így működik ma a rugalmas irodabérlés

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Hirdetést feladni bárki tud, eladni viszont csak kevesen – Te ne tartozz azok közé, akik csak hirdetnek!

Fordulat Szegeden: tízezres tonnában mérhető a szén-dioxid kibocsátásának csökkenése

Elszálltak az árak a belvárosban? A VI. kerületben már 3 millió felett az új lakások négyzetmétere – mi jöhet 2026-ban?

Családi házak országszerte, akár Otthon Starttal is – válogatás elérhető, költözhető otthonokból
Dizájn

Csak pár dolgot változtass az unalmas konyhán, és rá sem fogsz ismerni: bevált trükkök

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





