Elképzelhetetlen valóság! – 24 szobás garzon is van Hong Kongban
Számunkra szinte elképzelhetetlen, hogy egy 32 négyzetméteres garzonban 24 szoba legyen. Gary Chang, Hong Kongi technofil építésznek viszont ez a feladat nem volt túl nagy falat: ő úgy újította fel a Hong Kongban található 32 négyzetméteres lakását, hogy azt 24 különféle módon lehet átalakítani.
Gary Chang építész 14 éves kora óta él a lakásban, még a szüleivel és három fiatalabb lánytestvérével költözött be az 1960-ban épült 19 emeletes toronyház 32 négyzetméteres lakásába. Mivel sokan éltek a kicsi lakásban, így akkor még a folyosón aludt, de ma már a saját tervezésű hidraulikus Murphy ágyán hajtja álomra fejét, mely napközben egy kanapé mögé van rejtve – írja a tervlap.hu. Chang Domestic Transformernek, vagyis Házi Transformernek nevezte el alkotását, mely összesen 250 ezer dollárba került. Ezen kívül a díjnyertes építésznek összesen 24 szobát, vagyis pontosabban 24 különböző funkciót sikerült bezsúfolni a nagynak éppen nem nevezhető lakásba. Hogy mindez hogyan lehetséges, azt megtudhatja itt!

Exkluzív budapesti lakóparkok – prémium otthonok a jövőnek
Iroda

Szolgáltatott iroda: a legjobb megoldás a modern irodabérlésben

Hibrid munkavégzés és wellbeing – Ma már alapelvárás az irodapiacon!

Nagy Viktor az Indotek Group új non-retail értékesítési vezetője

Új miskolci Regus irodával bővül az International Workplace Group, reagálva a hibrid és platform munka iránti növekvő keresletre
Raktár

Kiadó raktárak könnyedén – így találhatsz gyorsan megfelelő raktárt!

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek
Otthon

1,5 millió forintot kell fizetnie, aki Győrújbaráton akar élni – brutális szabályt hozott az egyik leggazdagabb falu

Megszűnik az ÉMI önállósága – beolvad a Közlekedéstudományi Intézetbe!

Kiváló elosztású lakás a IX. kerületben, a Corvin-negyed közelében

Hogyan add el gyorsan a lakásodat? – Tippek a rekordidő alatti ingatlaneladáshoz
Dizájn

A legdurvábban odaégett zsírt is félperc alatt lehozta: elvetemült ez az új takarítós trend

Kisebb a házuk, mint egy átlagos hálószoba, mégis tökéletesen elférnek – Videón mutatják be a miniotthont

Véletlenül hozzáért egy seprűvel a kutyájához: senki sem számított arra, ami ezután történt

Így tisztítsd az air fryert dörzsölés nélkül: pár perc alatt makulátlan lesz
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Szabász munkatársat keres a szolnoki H.I.D. Textil Kft.

Dajkát keres a Brumi Óvoda – Csatlakozz szeretetteljes közösségünkhöz!

Varrónőket keres a 30 éve működő szolnoki varróüzem

Bérszámfejtő – TB ügyintéző munkatársat keres a Dél-Pest Megyei Víziközmű Szolgáltató Zrt.
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
