Elindult az első online katolikus élelmiszerpiac
Etikus kereskedelemmel igyekszik segíteni a válság sújtotta családokon és plébániákon, valamint az olasz termelőkön is az olcsóbb és kizárólag hazai terméket kínáló Simply Med, az első olasz katolikus élelmiszerportál. – írja az agromonitor.hu.
Az „egyszerűen mediterrán” nevű, katolikus fiatalok és vállalkozók alapította online élelmiszerboltban a kenyértől a paradicsomkonzervig minden áru hagyományos olasz termék.
Az UNESCO által világörökségnek nyilvánított mediterrán diéta élelmiszereit árulják úgy, hogy ne csak minőségben, árukban is versenyképesek legyenek. „A gazdasági válságban egyre több olasz család kényszerül arra, hogy az élelmiszerrel takarékoskodjon az egészséges táplálkozás kárára, ezen kívánunk segíteni” – nyilatkozta az ilvaticanese.it katolikus hírportálnak Silvia Lanzafame, utolsó éves közgazdász hallgató, a Simply Med kereskedelmi ügyvezetője.
A dispensasimplymed.it oldalon kínált élelmiszerek és élelmiszercsomagok közösségi, családi, diák és szingli adagban is megrendelhetők. Külön gondoltak a szintén anyagi nehézségekkel küzdő plébániákra, melyeknek a portálon található kedvezményekkel nem kell lemondani a szegénykonyhákról. Az Olaszországban legelső etikus internetes élelmiszerpiachoz többek között a Coldiretti termelői szövetség és az olasz olajtermelők csatlakoztak.

Új otthonok Zugló nyugodt utcáiban: modern lakások és CSOK Plusz lehetőség egy helyen
Iroda

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Otthon

Pang a használt ingatlanok piaca, az újépítésű kínálatra várnak most a vevők

Duna House: lassuló áremelkedés és nagy regionális különbségek a nyaralópiacon

Elindult a Revital Park építése Újbudán – fenntartható városnegyed formálódik a Fehérvári út közelében

Vége a régi ingatlanos játéknak: aki most nem vált, az súlyos lemaradást és nagy bukást kockáztat
Dizájn

55 forintos házi csodaszer vízkő ellen – Videón mutatjuk, hogy működik

Varázsvilágot alkottak néhány négyzetméteren – Előtte-utána képeken a lepukkant erkélyek

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





