Élesben tesztelik az autóbusz-utastájékoztató rendszert Győrött

Az utazók részéről egyre több a pozitív visszajelzés a Győrött kiépített autóbusz-utastájékoztató rendszerről, amelynek éles tesztüzeme zajlik – mondta Pócza Mihály, a Kisalföld Volán Zrt. vezérigazgatója kedden, a megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón; a városban és környékén rövidesen újabb közlekedési fejlesztések előkészítése indul el.

A most befejeződött beruházás során – a győri utazóközönség minél szélesebb körű kiszolgálására – a központi buszmegállókba információs oszlopokat és jegykiadó automatákat helyeztek el, az utastájékoztatók műholdas információk alapján írják ki a buszok érkezési idejét, s a közeledtükről “szóban” is informálják a járműre várakozókat. A működés közben adódó garanciális problémákat a vállalkozók azonnal orvosolják – mondta Pócza Mihály. A megállók modernizálásával párhuzamosan valósult meg a forgalomirányítási rendszer korszerűsítése. Több mint száz autóbuszba GPS-alapon működő fedélzeti számítógépet szereltek fel, s az utasok folyamatos tájékoztatást kapnak a következő megállóról, az átszállási lehetőségekről.


A vezérigazgató közlése szerint a napokban sikeresen befejeződött a projekthez tartozó “zöldút-kérő” funkció tesztelése: a város öt kereszteződésében az oda érkező buszok szükség esetén plusz zöld időt kapnak. A rendszert a buszsofőrök kezelik. A győri önkormányzat és a Kisalföld Volán Zrt. konzorciuma által megvalósított fejlesztést több mint félmilliárd forinttal támogatta az Európai Unió és a magyar állam. A beruházástól a buszközlekedést igénybe vevők  számának gyarapodását várják.


Rövidesen újabb közlekedési tárgyú fejlesztések előkészítése is megindul – mondta Révi Zsolt főépítész a sajtótájékoztatón. Ismertetése szerint a város megvalósíthatósági tanulmányt készíttet a győri és az elővárosi közösségi közlekedés fejlesztésének lehetőségeiről, illetve a vasúti és a közúti közösségi közlekedést magában foglaló intermodiális csomópont kialakításáról. Az önkormányzat a két megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére kétszer 380 millió forintot nyert a Közlekedési Operatív Program keretében.