Elbukott a salgói távhőpályázat
Felhatalmazást adott csütörtökön a Salgó Vagyon Kft.-nek a salgótarjáni közgyűlés, hogy visszavonja a távhőszolgáltatás fejlesztésére egy éve beadott pályázatát, mert a cégnek nincs elég pénze a beruházáshoz, és a kapcsolódó fejlesztések sem valósulnak meg.
Székyné Sztrémi Melinda (Fidesz) polgármester az ülésen elmondta: az önkormányzati tulajdonú Tarjánhő Kft. pályázata a távhőszolgáltató hálózat kiterjesztését és potenciálisan belépő új fogyasztók kiszolgálását célozta. A 700 millió forintos beruházás felét saját forrásból kellett volna biztosítani, várhatóan 14 éves megtérülés mellett.
A közgyűlési előterjesztés szerint a távfűtésbe bevonni kívánt Beszterce-lakótelepen hiányoznak a társasházak döntései, nem fog megépülni a Tóstrandra tervezett komplexum, amely szintén potenciális fogyasztó lett volna, és nem valósul meg az a biomassza hőerőmű sem, amely olcsóbb energiát adott volna a hálózatnak. Mindezek mellett a Tarjánhő Kft. jogutódja, a szintén önkormányzati tulajdonú Salgó Vagyon Kft. csak hitelből tudná biztosítani az önerőt, de a cég hitelállományának mértéke már most is kritikus.
A közgyűlés felhatalmazta a Salgó Vagyon Kft. ügyvezető igazgatóját a visszavonással kapcsolatos jognyilatkozatok megtételére. Salgótarján közgyűlése egy éve szavazta meg a pályázat benyújtását, annak ellenére, hogy a gazdasági bizottság ellenezte a döntést. A pályázat előkészítése mintegy 30 millió forintba került.

Új otthonok Zugló nyugodt utcáiban: modern lakások és CSOK Plusz lehetőség egy helyen
Iroda

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Már papír is van róla, hogy ez Magyarország szinte legzöldebb irodaháza
Raktár

Harc az idővel a vásárlókért: 24 órás házhoz szállítással emel tétet a MediaMarkt

Kínzó munkaerőhiány: érvénytelen jogosítvánnyal buknak le a fuvarozók

Bejelentették az áremeléseket: drágulnak a gyógyszerek, majd az élelmiszerek következnek

Most érdemes állást keresni, rengeteg cég tervez létszámítbővítést
Otthon
Sokkoló döntés: egyik napról a másikra leállították a 100 milliárdos energiatárolós programot – pályázni sem lehet tovább
Kiderült a titok: ezért szállnak el a bérleti díjak ezekben a városokban – és ez még csak a kezdet

Elképesztő összegek: Magyarország 10 év alatt ötezer milliárd forintot költött a lakástámogatásra

Pang a használt ingatlanok piaca, az újépítésű kínálatra várnak most a vevők
Dizájn

55 forintos házi csodaszer vízkő ellen – Videón mutatjuk, hogy működik

Varázsvilágot alkottak néhány négyzetméteren – Előtte-utána képeken a lepukkant erkélyek

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet
Pénz

Albérlet vagy saját ingatlan? Ezt jó tudni, ha lakást keres
Egyre több lakáskereső – köztük sok egyedülálló fiatal – dönt úgy, hogy albérlet helyett saját ingatlant vásárol. Ebben nagy szerepe
Adó és jog

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





