Elárverezik a Balatonringet, jelenkező nincs
A 200 hektáros Balatonring területének kikiáltási ára 1,5 milliárd forint, a minimum ár 750 millió, a licitlépcső 15 millió, az érdeklődőknek 150 milliós árverési előleget kell letenniük.
Valamivel több mint egy hónapja online árverésen próbálják értékesíteni a Sávoly melletti tervezett MotoGP-pálya, a Balatonring területét – írja a Sonline. hu. Eddig még nem akadt olyan jelentkező, aki MotoGP-pályát venne, ugyanis Sávoly rendezési terve szerint, másra nem használható a terület. A MotoGP-pálya alapkövét 2008 őszén tették le, földmunkáit 2009 nyarán kezdték. A magyar állam összesen 35 milliárd forintot – 20 milliárd forint állami támogatást és 15 milliárd forint állami hitelgaranciát – adott volna a gyorsasági motorpályára, a pénzügyminisztérium szakértői azonban kockázatosnak, gazdaságtalannak és jogszerűtlennek tartották a Balatonring megépítését, így az építkezés 2009. december 16-án félbeszakadt, pedig 20-25 százalékban már elkészült a pálya. A teljes cikk itt található!

Új építésű lakóparkok: városi lendület vagy természetközeli nyugalom? – Rajtad áll, melyiket választod
Iroda

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia
Raktár

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők
Otthon

Most dől el, megéri-e az energiatároló: milliókat nyerhetsz, de egy rossz döntéssel bukhatod az egészet

Újraindul a népszerű támogatás, már csak 2 napig lehet jelentkezni

Ezért kevés az üzlet az ingatlanpiacon: az eladott lakások kilőttek

Új építésű otthonok Zugló zöld részén – családbarát lakások CSOK Plusz finanszírozással
Dizájn

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet

7 tipp, hogy gyorsabb legyen a tavaszi nagytakarítás: kevésbé fárasztó így

Ezt az 5 dolgot add a felmosóvízhez, és ragyogni fog a padló: friss illatú lesz a lakás

Egyetlen szabály, amit mindenkinek ismernie kell – Segít eldönteni, mi felesleges
Pénz

Hosszú évek után végre kimondta a bíróság, ki hibázott a devizahiteles ügyben
A bíróság ítéletét az apa már nem érhette meg.
Adó és jog

Rugalmas irodák – hogyan váltak alapmegoldássá a modern vállalkozások számára?

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre
Retail

Vlagyimir Putyin 12 billió dollárt ígér Donald Trumpnak
Titkos játszma lehet a háttérben.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





