Eladó a SZOT üdülő
A javuló ingatlanpiaci kilátásokra hivatkozva értékesíti a CIB Csoport Budapest egyik leglátványosabb ingatlanát, a Vérhalom utcai épületet, amely1971-1980 között SZOT üdülőként működött. Az értékesítésért a Cushman & Wakefield tanácsadó cég felel.
A CIB Csoport közleményében az áll, hogy reális áron, minden résztvevő fél megelégedésére szeretnék a tranzakciót lebonyolítani, ezzel remélhetőleg megnyílik az út a valóban különleges adottságokkal rendelkező, a főváros ingatlanpiaci szempontból egyik legnagyobb értékű területén fekvő és jelentős méretű ingatlan megfelelő hasznosítására. A jelenleg 31 777 négyzetméteres épület, egy 22 780 négyzetméteres, egyedülálló panorámával rendelkező telken áll.
„A volt SZOT szállót minden budapesti lakos ismeri. Mindannyiunk közös érdeke, hogy ez a városképet meghatározó ingatlan végre méltó módon illeszkedjen a rózsadombi panorámába. Biztosak vagyunk abban, hogy az ingatlan a C&W szakértelmének köszönhetően hamar megtalálja új tulajdonosát, és ismét a II. kerület – és az egész főváros – ékköve lehet” – mondta Michael Clark, a CIB Csoport vezérigazgató-helyettese. A Cushman tanácsadói szeptember 15.-ig várják az érdeklődők jelentkezését.
A tökéletes új lakás megtalálása az újévi fogadalmad? Mutatunk néhány jó jelöltet!
Iroda
A tökéletes iroda és raktár itt várja! Ezért NE hagyja ki ezt a lehetőséget!
Találd meg az ideális irodát gyorsabban, mint valaha!
Kihívások és lehetőségek az irodapiacon: hogyan lesz jobb az iroda, mint az otthon?
Irodapiac: Most kiemelten fontos az állandó jelenlét!
Raktár
A tökéletes iroda és raktár itt várja! Ezért NE hagyja ki ezt a lehetőséget!
Iroda- vagy raktárvadászat? Itt a megoldás!
Rugalmas feltételekkel bérelhető irodát vagy könnyen megközelíthető raktárt keres? Most megtalálta!
Logisztikai megoldások nem csak óriásoknak: az APCT Condo a kisebb cégeket is várja
Otthon
Nem fogsz hinni a szemednek: Azonnal megtudhatod, ha egy ingatlan árát csökkentették!
Árzuhanás! Újabb ingatlanoknak csökkent az ára a napokban!
Egyetemisták álmai: Rákosrendező újragondolva a fiatal tervezők szemével
Elképesztő roham a bankoknál: A magyarok tömegei veszik fel a legolcsóbb hiteleket – Mutatjuk a számokat!
Dizájn
Hallottál már az „öt érzékszerv” módszerről? Gyorsan végez a napi feladatokkal, aki így takarít
7 ötlet, hogy a fürdőszoba ne legyen rumlis – Kihozták a legtöbbet a legkisebb helyből
6 hasznos konyhai gép, amikkel olcsóbban jössz ki a hónap végén – Környezet- és pénztárcabarát megoldások
10 veszélyes pont, ami komoly egészségügyi kockázattal jár, és szinte minden háztartásban megtalálható
Pénz
Gazdagabbak szerettek volna lenni a magyarok, ehelyett csúnyán befürödtek
A miniszter eredendő bűnnek nevezte azt, ami történt.
Adó és jog
Minimálbér-emelés 2025: Ezért fájhat a munkáltatóknak és a munkavállalóknak egyaránt!
Érdekes kutatás: a rossz munkahely megbetegít, a jó kolléga aranyat ér
3 társadalmi és 5 céges döntés, amit nem lehet az AI-ra bízni
Szabi optimalizálás 2025-ben: vegyél ki 25 napot és nyaralj 61-et!
Retail
Tiborcz István üzleti kérdésekben nem kéri ki Orbán Viktor véleményét
Minden kérdésre válaszolt a miniszterelnök veje.