Eladna Romániában az Immoeast
Az osztrák Immoeast, mely korábban akvizíciót akvizícióra halmozott két évvel ezelőtt a különböző országok ingatlanpiacain, most portfoliójának egyes elemeinek eladását tervezi, köztük Romániában is, ahol ingatlanainak piaci értéke több mint egy milliárd euró, a cég legutóbbi pénzügyi jelentése alapján.
Az Immoeast, csak tavaly 400 millió eurót fektetett be Romániában, míg 2007-ben a beruházások összege meghaladta a 600 millió eurót. Az osztrák cég 2006 és 2008 eleje között volt a legaktívabb a román piacon, ekkor bővült portfoliója a kolozsvári Polus Centerrel, az Euromall Pitestivel, és az aradi Armonia Center bevásárlóközpontokkal, valamint több fontos irodaépülettel Bukarestben, mint amilyen az S-Park és a Victoria Park. De a társaság számos vásárlási kötelezettséget is vállalt ingatlanokra, például a West Gate Craiove, a Gold Plaza Baia Mare és a Polus Center Constanta vételére vonatkozóan.
A diadalmenetet követően azonban, az utóbbi időben csak a gondokról szóló hírek érkeznek az Immoeast háza tájáról. Az ingatlanportfoliója nagyon sokat veszített értékéből, a részvényeinek árfolyama több mint 90%-kal lett alacsonyabb, korábbi csúcspontjukhoz képest, míg a társaság értéke jelenleg csak körülbelül 600-700 millió euró. Ennek ellenére a cég közlése szerint, a vásárlási kötelezettségüknek eleget tesznek majd a szerződések alapján. Ezzel együtt azonban a cég megválna néhány projektjétől az országban is. Ugyanakkor jelenleg még nem folytatnak kizárólagos tárgyalásokat egyetlen befektetővel sem, s nem szándékoznak nyomott áron értékesíteni.

Lakásárak az egekben, hozam a padlón: a 3%-os hitel már most felforgatta a piacot
Iroda

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára

Irodabérlés újragondolva: miért éri meg szolgáltatott irodát választani?

Találd meg pillanatok alatt a cégedhez illő irodát!

A Váci úton vett fejlesztési telket a WING
Raktár

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév

Harmincszoros bővülés – 15 500 négyzetméterre költözik az iLogistic a CTPark Budapest West logisztikai és ipari parkban

Kelet-Európa a logisztika új motorja – Magyarország a régió központi szereplőjévé válhat
Otthon

Ezért nem tudod eladni az ingatlanod – 6 hiba, amit sok eladó elkövet

Felrobbantja a piacot az Otthon Start – de nem ott, ahol mindenki várta!

Kiadó panorámás, nagy teraszos lakás a XIII. kerület szívében – azonnal költözhető, teljesen bútorozott otthon a Mohács utcában

Bécs – a következő stratégiai állomás
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán

Csatlakozz az Alkotás Szolgáltató Kft. csapatához műszaki előkészítőként!

Statikus tervező mérnököt keres a KreaBIM Kft. – alkotói szemléletű, változatos projektek Dunakeszin

Víz-, gáz-, fűtésszerelő munkatársat keres az Eurogart Kft. Budapesten
Retail

A kereskedelmi ingatlanpiac 2026-ban: kitart a mérsékelt optimizmus
A Deloitte legfrissebb nemzetközi felmérése szerint a kereskedelmi ingatlanszektor számos kihívással néz szembe, ugyanakkor 2026-ban bővülhetnek azok a cégek, amelyek
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





