Egyre többen nem fizetik devizahitelüket
Alighanem a beharangozott “sorsdöntő” devizaadós-perek pszichikai hatása is hozzájárulhatott ahhoz, hogy az elmaradó törlesztések nyomán a nem teljesítő jelzáloghitelek aránya 17,6 százalékról 18,3 százalékra emelkedett, ezen belül a devizaalapú jelzáloghitelek esetében 21,2 százalékra futott a mutató – írja a Napi Gazdaság.
Történt mindez annak dacára, hogy az idei második negyedév végére a svájci frank több mint 4,3 százalékkal (249,96 forintról 239,14 forintra) gyengült a forinttal szemben, és megmaradt az árfolyamgát-konstrukció – olvasható a gazdasági napilapban.
A jelzáloghitel-pszichózis hatását igazolják az összegzett MNB-adatok is: a 90 napon túli késedelembe eső lakossági hitelállomány épp ellentétes irányt vett és 4,5 százalékkal, 1185 milliárd forintra szűkült, a rövidebb lejárt tartozással bírók tartozása 6,4 százalékkal, 1103 milliárd forintra csökkent – ennek a kedvező trendnek jó része ugyanakkor a már említett kedvező árfolyamváltozás hatása volt.
Mindez azt okozta, hogy a teljes lakossági hitelállományon belül a rövid időre megcsúszók aránya három hónap alatt 17,8 százalékról 16,7 százalékra zsugorodott – míg a problémamentes körbe a hitelportfólió 65,3 százaléka tartozott a három hónappal korábbi 64,2 százalékkal szemben – ismerteti a Napi Gazdaság.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Drasztikus áresés: most érdemes figyelni, mert gyorsan lecsaphatnak mások ezekre az ingatlanokra

16 milliárd forint, mégis akadozik a rendszer: a Kúria döntött, ki kell adni az igazságot az e-ingatlannyilvántartásról

A keresleti hullám után visszatért az alku a lakáspiacra – Budapesten tartják az árukat a panelek, vidéken viszont már 10 százalék felett is alkudnak a vevők

Ezek a lakások most aranyat érnek: mind megvehető Otthon Starttal – mutatjuk a legjobbakat!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





