Egyre több szlovák vásárol ingatlant Rajkán
Folyamatosan nő a
szlovák állampolgárok érdeklődése Rajkán az eladó ingatlanok után
– tudta meg Varga Kálmántól, a település polgármesterétől az MTI.
Az osztrák-német-holland házvásárlási láz sem hagyott alább, de
ők inkább az üdülőövezetekben, a Balaton-felvidéken, a Fertő-tónál,
a Bakonyban és az Északi-középhegységben vásárolnak ingatlant
nyaralónak.
A polgármester elmondta: Rajkán már több mint 70 család vásárolt
elsősorban kész házat, de akadt olyan is, aki itt építkezett. Rajka
18 percre van autóval Pozsony belvárosától, ahol egy másfél szobás
panel kétmillió koronába, azaz 14-16 millió forintba kerül. Ennyiért
családi házat vásárolhatnak Magyarország nyugati határszélén.
A telekárakban is jelentős a különbség, míg a határ túloldalán
2000-6000 korona egy négyzetméter, addig Rajkán 3.600 forint
négyzetméter-áron lehetett telekhez jutni, már ameddig volt.
Jelenleg fogytán van a szabad terület, a közeljövőben jelölnek ki
újabb telkeket a nagy érdeklődés miatt.
Varga Kálmán az MTI érdeklődésére elmondta: a vállalkozók még
nem reagáltak a konjunktúrára, de volt olyan élelmes rajkai
fiatalember, aki az önkormányzattól kedvezményesen vásárolt telken
felépített egy házat, majd jó pénzért eladta a szlovákoknak. Így
csak idő kérdése, mikor épülnek házak kifejezetten nekik.
A polgármester úgy tudja, már a többi határ menti településen is
megjelentek a szlovák betelepülők, elsősorban Dunakilitin.
Varga Kálmán szerint a szlovák állampolgárok
ingatlanvásárlásának fellendülése a térségben több okra vezethető
vissza. A kedvező ár és a szlovák főváros közelsége az egyik, a
másik pedig, hogy nincsenek nyelvi nehézségek. A rajkai telepesek
közül ugyanis mindössze három a tiszta szlovák származású család, a
többség kisebbségi magyar, illetve vegyes család.
Varga Kálmán megjegyezte: az önkormányzati választásokon
választhat és választható az, akinek állandó bejelentett lakása van
a településen.

Új generációs lakóparkok Budapesten és a Balatonnál – zöld környezet, városi dinamika és energiatudatos otthonok egy helyen
Iroda

Azonnal költözhető iroda, hosszú távú kötöttségek nélkül: ezért választ egyre több cég rugalmas irodamegoldást

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Otthon

Elfogyott a közpénz, mégsem adják fel: így születhetnek újjá a hanyatló városrészek

Új korszak jöhet az európai lakáspiacon: nem elég, hogy megfizethető, most már szépnek és zöldnek is kell lennie

A gyors lakáseladás valódi kulcsa: ezek a lépések döntik el, hogy hetek vagy hónapok alatt találsz vevőt

Meghökkentő trend terjed Európában: milliókat fizetnek a fiatalok, mégsem kapnak saját lakást
Dizájn

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet

7 tipp, hogy gyorsabb legyen a tavaszi nagytakarítás: kevésbé fárasztó így

Ezt az 5 dolgot add a felmosóvízhez, és ragyogni fog a padló: friss illatú lesz a lakás
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Retail

Vlagyimir Putyin 12 billió dollárt ígér Donald Trumpnak
Titkos játszma lehet a háttérben.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





