Dzsudzsák ebben a stadionban játszhatna
A Dinamo Moszkva új stadionját idén tavasszal kezdik el építeni. Ha a 2018-as oroszországi világbajnokság helyszíne lesz, akkor 45 ezer, ha nem, 33 ezer férőhelyes lesz.
A leginkább egy bálnára emlékeztető új stadionban nemcsak futball-, hanem hokipálya is lesz, az építés költségvetése 450 millió dollár. Az eredeti, 1928-ban épített stadion váza érintetlen marad, a pályát kilencven fokkal forgatják el, megszűnik a futópálya. A jelenlegi pályát talapzatig visszabontják, így fér majd el az új aréna. Ezt a megoldást alkalmazták Lipcsében is, ahol a 2006-os vb-re alakították át a stadiont.
Az, hogy Dzsudzsák leendő pályája ott lesz-e a 2018-as vb helyszínei közt, azért kérdéses, mert Moszkva csak két stadionnal pályázhat. A Luzsnyiki már fix, mellette ez és a Szpartaké jöhet még szóba. A VTB Stadion és Aréna névre keresztelt komplexumban 6750 VIP-helyet és 98 VIP-boxot alakítanak majd ki, a hokisoknál további 82 box lesz. A KHL-ben szereplő hokicsapat pályája 12 ezres lesz, ami koncertekre még háromezerrel bővíthető. A létesítményen belül lesz egy pláza, ötcsillagos szálloda, uszodák, irodák és lakások is.
A pénz nagy részét a csapat főtulajdonosa, az állami tulajdonú VTB bank adja névszponzorként. Az építő az óriásstadionokkal foglalkozó AEG lesz. A 19 millió eurós Dzsudzsák a Dinamo Moszkva legdrágább játékosa lehet, ha aláírják a szerződést. Az Erick von Egerat tervezte komlexumról több képet itt nézhet meg

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Mennyi személyi kölcsönt érdemes felvenni? Így hozhatsz valóban biztonságos döntést

Hol érdemes ingatlant venni? Amire mindenképpen figyelni kell az otthonunk kiválasztásánál

Lakásvásárlás okosan: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Jó áron keresel lakást? Így értesülhetsz elsőként minden árváltozásról!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





