Drasztikusan csökkent az építőipari termelés
Az építőipari termelés 2006 májusában kiigazítatlan adatok szerint 8,5%-kal, munkanaptényezővel kiigazítva 9,5%-kal maradt el az egy évvel korábbitól ? áll a Központi Statisztikai Hivatal jelentésében.
A termelés májusi visszaesését az előző évi magas termelési érték mellett az út- és autópálya-építések, valamint a lakásépítések volumenének csökkenése okozta. Feltűnő, hogy a régiók közül Budapesten esett vissza egyedül számottevően az építőipar termelése és ez magával húzta az országos adatokat is (-8%).
Százalékok
A legnagyobb építőipari alágazat, a szerkezetkész épületek és egyéb építmények építése májusban 12,2%-kal maradt el az egy évvel korábbi magas bázistól. Az alágazat termelése évkezdettől 1,8%-kal nőtt. Az épületgépészeti szerelés termelése májusban 2,4%-kal, az év első öt hónapjában 2,9%-kal csökkent. A befejező építés termelése 10,7%-kal esett vissza májusban.
Az épületek építésének volumene májusban 8,6%-kal, évkezdettől 3,8%-kal maradt el az egy évvel korábbitól. Az egyéb építmények építése 8,3%-kal csökkent a 2005. májusi magas bázishoz viszonyítva.
Árak
2005 májusához képest az építőipari tevékenység költségalapon számított árai 6,6%-kal, ezen belül a szerkezetkész épületek és egyéb építmények építésének árai 7,6%-kal emelkedtek. Az árak az előző havinál 1,5%-kal voltak magasabbak. Ennek megfelelően az áfa csökkentésen realizált költségmegtakarítást az emelkedő energia árak és a növekvő bérköltségek teljesen elnyomták.
Pénzek
Májusban országos szinten a termelése meghaladta a 112 milliárd forintot. Ebből 45 milliárd jutott a fővárosra. Májusban az előző év azonos időszakához képest Észak-Magyarország könyvelhette el a legnagyobb, 10 %-os növekményt, mellyel az ottani építőipari termelés meghaladta a 10 milliárd forintot.

Modern lakóparkok városban, vízparton és zöld környezetben
Iroda

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny
5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

OtthonTérkép mobilapp – értesülj elsőként az árváltozásokról, mielőtt mások lecsapnának

Szociális bérlakások megújuló energiával? – A csoda Újpesten születik!

Milliók tűnhetnek el a hiteledből 2026-ban – kevesen tudják, de ez a támogatás most is él

Letöröltek a tulajdoni lapról, mintha sosem léteztem volna: így tűnt el 33 millió forint egy budapesti lakásvásárlásban
Dizájn

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni

Miből van a porcica? Az ilyen padlón képződik a legtöbb belőle
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó




