Drágul a szennyvízszippantás, a kéményseprés
Átlagosan nettó 4,5 százalékkal emelkedik a kéményseprőipari szolgáltatások díja, 4,2 százalékkal drágulnak a kegyeleti közszolgáltatások, a szennyvízszippantás költsége azonban az ingatlantulajdonosok nagy részénél változatlan marad 2013. január 1-jével Budapesten.
A Fővárosi Közgyűlés szerdán 18 igen szavazattal, az ellenzék 13 ellenszavazata mellett fogadta el a vonatkozó három határozatot.
A Fővárosi Kéményseprőipari Kft. (Főkétüsz) által kezdeményezett díjmódosítási határozat egyedi kémények évi egyszeri ellenőrzéséért, tisztításáért és műszaki felülvizsgálatáért áfa nélkül 1602 forintot kell fizetni, gyűjtőkémények esetében pedig 3573 forintot. A központi fűtési kémények, csatornák és aknák együttes vizsgálata és tisztítása mérettől és fűtéstípustól is függ: a díjak nettó 376 és 1419 forint között lesznek.
Elfogadták a kegyeleti közszolgáltatási díjak nettó 4,2 százalékos emelését is. A Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. által készített díjmódosítási javaslat szerint 7,3 százalékkal drágul a hagyományos földbe temetés, 3,4 százalékkal a hamvasztásos és 1,7, százalékkal a szórásos temetés. Újdonság, hogy a sírhelyek újraváltási díját kamatmentes részletekben is kifizethetik az ügyfelek, s ezt a már folyamatban lévő esetekben is lehet majd alkalmazni.
A képviselők megszavazták azt is, hogy az ingatlantulajdonosok nagyobb részét érintő, az ivóvízfogyasztáson alapuló folyékony hulladék gyűjtésének és elszállításának díja nem változik, köbméterenként 337,7 forint plusz áfa marad. A mért fogyasztással nem rendelkező ingatlanokról elszállított szennyvíz, illetve mért fogyasztás esetén az azt meghaladó mennyiség esetében 4,5 százalékos emelés lesz, ami köbméterenként 82 forintot jelent – így egy köbméter szennyvíz kezelése nettó 1898 forintba kerül majd.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Mennyi személyi kölcsönt érdemes felvenni? Így hozhatsz valóban biztonságos döntést

Hol érdemes ingatlant venni? Amire mindenképpen figyelni kell az otthonunk kiválasztásánál

Lakásvásárlás okosan: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Jó áron keresel lakást? Így értesülhetsz elsőként minden árváltozásról!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





