Döntött a kormány – Regisztrálás nélkül nincs részvétel
A jövőben csak a PSZÁF által ellenőrzött pénzügyi szervezetek árverezhetnek el ingatlant, kizárólag az adóhatóság hivatalos internetes honlapjához kapcsolódó Elektronikus Árverési Felületen – döntött a kormány szerdán, írja az MTI.
A kormány szerdán ismét módosította a zálogtárgyak bírósági végrehajtáson kívüli értékesítésének szabályairól szóló kormányrendeletet, amelynek célja, hogy kiszámítható határidők mellett, tisztességes áron keljenek el az árverezésre kerülő ingatlanok – hangzott el a kormányszóvivői tájékoztatón.
Kiss Péter társadalompolitikai miniszter a részletekről azt mondta: ingatlant a jövőben csak a Pénzügy Szerveztek Állami Felügyelete (PSZÁF) által ellenőrzött pénzügyi szervezetek árverezhetnek el, kizárólag az adóhatóság hivatalos internetes honlapjához kapcsolódó Elektronikus Árverési Felületen. Az árverés során kizárólag az ügyfélkapun keresztül lehet majd ajánlatot tenni. Érvényesnek az árverés záró időpontjáig beérkezett, a becsült érték 70 százalékát elérő legmagasabb ajánlat minősül. Hozzátette: a licitek a meghirdetett időponttól kezdve három napon keresztül tartanak este 21 óráig.
Kiss Péter tájékoztatása szerint a rendelet módosítása április 15-én lép életbe, és figyelembe véve, hogy a szabályok szerint 45 és 60 nap közötti időszaknak kell eltelnie a hirdetmény közzététele és az árverés között, legkorábban június 1-én lehet árverést tartani. Az árverésről az illetékes önkormányzatot is értesíteni kell.
A miniszter kiemelte: az árverezés kezdeményezőjének egy 6 hónapnál nem régebbi szakértői értékbecslést valamint a lakóingatlan lényeges tulajdonságainak megállapítására alkalmas fénykép- vagy videofelvételeket is csatolnia kell az anyaghoz. Az adóhatóság az értékbecslés adatait a saját adatbázisa alapján ellenőrzi, és ha jelentős eltérést talál, büntetőeljárást indíthat. Ilyen esetben addig nem kerülhet árverezésre a lakás, amíg ez nem tisztázódik – közölte.
A cikk további részleteiért kattintson ide.

Elindult a Revital Park építése Újbudán – fenntartható városnegyed formálódik a Fehérvári út közelében
Iroda

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Azonnal költözhető iroda, hosszú távú kötöttségek nélkül: ezért választ egyre több cég rugalmas irodamegoldást
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Otthon

Vége a régi ingatlanos játéknak: aki most nem vált, az súlyos lemaradást és nagy bukást kockáztat

Sokkoló figyelmeztetés a kerti kutak miatt: amit most megenged a törvény, az akár az egészségedbe is kerülhet!

Az ideális befektetési lehetőséget keresed? Itt több apartmanból álló lakásokat és üzlethelyiségeket is találsz!

Így csípheted el az árcsökkenéseket elsőként az ingatlanpiacon
Dizájn

55 forintos házi csodaszer vízkő ellen – Videón mutatjuk, hogy működik

Varázsvilágot alkottak néhány négyzetméteren – Előtte-utána képeken a lepukkant erkélyek

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





