Divatközpont épül a Tőzsde helyén
Az Orco Property Group megkapta a Váci1 jogerős építési engedélyét. Így divat és gasztronómiai központ épülhet a Budapesti Értéktőzsde egykori helyén, a Vörösmarty téren. Az Orco tuladonát képező és fejlesztésében megvalósuló új “Váci1” várhatóan 2010 tavaszán nyitja meg kapuit.
A felújítási, rekonstrukciós munkálatokat követően az épület
több mint 11,000 négyzetméter kereskedelmi, vendéglátó- és szórakoztatóipari
szolgáltatásra alkalmas területet kínál majd.
Az Orco közlése szerint a
cég célja, hogy prémium kategóriájú, exkluzív kereskedőket vonzzon a Váci1-be.
Az épületben helyet kap egy tetőtéri étterem is. Emellett a fejlesztő tervei
szerint kialakítanak egy 6,000 négyzetméteres közös területet is.
Az
épületet a francia építész, Christian Biecher tervei alapján újítják fel, a
magyar Kőnig és Wagner Építésziroda közreműködésével. 1933 óta az épület az
UNESCO által nyilvántartott Világörökség része, és műemlékvédelem alatt áll.

Modern Duna-parti otthonok, akár Otthon Starttal is az agglomeráció kedvenc városában
Iroda

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Otthon Start zártkertre is? 2026-tól kinyílik az ajtó – de könnyű belesétálni a jogi csapdába

Eldőlt Salgótarján sorsa – így formálhatja át a városközpontot a nyertes zöld terv

Karácsony Budapesten: ezekben az Otthon Starttal is megvásárolható otthonokban mi is szívesen ünnepelnénk

„Ez már városrombolás” – Vitézy Dávid szerint az Otthon Start mögé bújva darálják le Budapestet
Dizájn

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Rugalmas, költséghatékony és fenntartható irodamodell modern vállalkozásoknak

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára
Retail

Újabb babaáruházlánccal erősített a Mészáros Csoport
Mészáros Lőrinc is megszólalt az üzletről.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





