Díjátadó: konszenzusos döntés született Zuglóban
Példaértékű összefogás szimbólumává vált Zugló és a Bosnyák tér, miután tavaly nyáron – az augusztus 20-i ünnepi események keretében – az önkormányzati testület, több alapítvány és a zuglói Mundo városközpont fejlesztője, az Echo Investment közösen látták vendégül a magyarfalvai csángó gyerekeket.
Az erdélyi kis csapat magyarországi emlékeit nem csak az ünnepi forgatag, hanem egy fotópályázat és értékes nyeremények is gazdagították. A díjakat 2010 április elején vehetik át a gyermekek a zuglói önkormányzat képviselőitől Erdélyben.
A Bosnyák téren zajló ünnepségeken üdítő színfolt volt az archaikus magyar nyelv továbbvivőiként számon tartott csángó kisgyerek éneke és táncelőadása. A nyolcvanfős kis csapat alapítványi szervezésben utazott Magyarországra, hogy a nyári vakációt a Balatonnál töltsék.
A zuglói önkormányzat meghívására fellépő gyerekcsoport magyarországi élményeit kívánta gazdagítani az Echo Investment is, aki testület felkérésére örömmel csatlakozott a gyerekek megajándékozásához. Az új Bosnyák téri városközpont fejlesztője egy-egy fényképezőgéppel szerelte fel a gyerekeket, hogy megörökíthessék élményeiket, illetve a fényképek előhívását, zsűrizést és díjazását is vállalta.
Az időközben hazautazott gyerekek képeit az Echo helyi és regionális vezetőiből ad hoc megalakított nemzetközi – magyar-török-lengyel – zsűri értékelte, mely a jobbnál jobb képeket látva végül konszenzusos döntést hozott: mind a nyolcvan gyerek egy Magyarország tájait tartalmazó fotóalbumot kap, a legjobb fotó készítőjét pedig egy digitális kamerával díjazzák. A díjakat az önkormányzat képviselői adják át húsvétkor a gyerekeknek, erdélyi kiutazásuk alkalmával.

Négy lakópark, négy életstílus – így találd meg a tökéletes otthont Budapesten
Iroda

Fenntarthatóság, jóllét, rugalmasság: ezek a feltételek diktálnak az irodabérlésnél

Rugalmasság, felújítási hullám és minőségi elvárások formálják az irodapiacot

Rugalmas, költséghatékony és fenntartható irodamodell modern vállalkozásoknak

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Kiadó modern utcafronti iroda vagy üzlethelyiség Angyalföld központjában a Kartács utcában

Újabb hitelpiaci rekord az Otthon Start miatt

Az 1 milliós támogatás újabb lökést adhat az alsó- és középkategóriás lakáspiacnak

A beszűkült kínálat és az elszálló árak szabtak gátat az ingatlanpiaci lendületnek
Dizájn

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán

Csatlakozz az Alkotás Szolgáltató Kft. csapatához műszaki előkészítőként!

Statikus tervező mérnököt keres a KreaBIM Kft. – alkotói szemléletű, változatos projektek Dunakeszin

Víz-, gáz-, fűtésszerelő munkatársat keres az Eurogart Kft. Budapesten
Retail

Lehull a lepel, szerdán nyílik meg az első magyar Mere
A vásárlók olcsó árakkal és nagy kiszerelésekkel találkozhatnak.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





