Devizaperek: ukázt kaptak a bírók? Léhmann feljelentette őket
Léhmann szerint gyanúját alátámasztja a PSZÁF elnökének a levele, melyben, bank- sőt, államcsődöt vizionált arra az esetre, ha a devizapereket elveszítenék a bankok.
Csütörtökön várhatóan megszületnek az első jogerős ítéletek Debrecenben az úgynevezett „Léhmann-dogma” alapján indított devizahitel-perekben; a siófoki Léhmann György nem az egész hitelszerződést, hanem csak egyes tisztességtelen pontjait nyilváníttatná semmisnek a bíróságokkal. Korábbankét ügyfele is nyert pert bank ellen Debrecenben, első fokon. Most mindkettőben jogerős és végleges döntés születhet, mert a jogász szerint ezekben az ügyekben nem lehet majd a Kúriához fordulni, mivel határozatlan ügyértékűek.
Miközben Debrecenben és másutt is eljutnak perei a bírósági tárgyalásokig, a több száz, általa indított és párhuzamosan futó per legtöbbjében illetékes Fővárosi Törvényszékről az utóbbi időben sorra dobják vissza idézés kibocsátása nélkül a siófoki ügyvéd keresetleveleit; volt olyan nap, amikor egyszerre tíz ilyet kapott kézhez.Csütörtökön várhatóan megszületnek az első jogerős ítéletek Debrecenben az úgynevezett „Léhmann-dogma” alapján indított devizahitel-perekben; a siófoki Léhmann György nem az egész hitelszerződést, hanem csak egyes tisztességtelen pontjait nyilváníttatná semmisnek a bíróságokkal. Korábban két ügyfele is nyert pert a bank ellen Debrecenben, első fokon. Most mindkettőben jogerős és végleges döntés születhet, mert a jogász szerint ezekben az ügyekben nem lehet majd a Kúriához fordulni, mivel határozatlan ügyértékűek.
Miközben Debrecenben és másutt is eljutnak perei a bírósági tárgyalásokig, a több száz, általa indított és párhuzamosan futó per legtöbbjében illetékes Fővárosi Törvényszékről az utóbbi időben sorra dobják vissza idézés kibocsátása nélkül a siófoki ügyvéd keresetleveleit; volt olyan nap, amikor egyszerre tíz ilyet kapott kézhez. A cikk folytatása a sonline. hu-n!

Modern otthonok a fővárosban és a Balatonnál – exkluzív lakóparkok különböző életstílusokhoz
Iroda

Szolgáltatott irodák: rugalmas és költséghatékony megoldás a modern vállalkozások számára

Bérelhető irodák Budapest XIII. kerületében – Metropol Office a Tüzér utcában

Szolgáltatott irodák: miért választják egyre többen a rugalmas irodabérlést?

Eladó ipari ingatlan sokoldalú hasznosítási lehetőségekkel Győr Nádorvárosban
Raktár

Új magyar raktár a világ legnagyobb logisztikai vállalatánál: megkezdte működését a DSV környezetbarát szigetszentmiklósi raktára

Eladó ipari ingatlan sokoldalú hasznosítási lehetőségekkel Győr Nádorvárosban

Kiadó raktárak könnyedén – így találhatsz gyorsan megfelelő raktárt!

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban
Otthon

Alku nélkül nincs üzlet: ennyivel olcsóbban kelnek el a magyar ingatlanok

OtthonTérkép applikáció – Ne maradj le a lakásárak csökkenéséről!

Pénzeső az Otthon Start körül: így zsebelhetsz be akár több százezer forintot pluszban, ha ügyesen kombinálod a hiteleket!

Itt a mesterterv a Mini-Dubaj helyett születő új álomvárosról Rákosrendezőn!
Dizájn

Ezzel soha ne pucold a mosógépet, mert tönkreteszi – Kevesen tudják, hogy milyen nagy kárt okozhat

Ezt sokan elmulasztják a házukkal kapcsolatban, pedig több százezres büntetés járhat érte: figyelmeztet a NAV

Felújította a brit házaspár a konyháját: döbbenetes, mire bukkantak a padló alatt

A legdurvábban odaégett zsírt is félperc alatt lehozta: elvetemült ez az új takarítós trend
Pénz

Stratégiai együttműködést kötött a Gránit Alapkezelő és a Mathias Corvinus Collegium
A Gránit Alapkezelő és a Mathias Corvinus Collegium (MCC) által 2025. szeptember 18-án aláírt stratégiai együttműködés célja, hogy a Gránit
Adó és jog

Csatlakozz a Maschinenring Magyarország csapatához Kecskeméten!

Szendvicskészítő állás a Nimbus Pékségnél Szomoron – csatlakozz egy nagyszerű csapathoz!

Szabász munkatársat keres a szolnoki H.I.D. Textil Kft.

Dajkát keres a Brumi Óvoda – Csatlakozz szeretetteljes közösségünkhöz!
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
