Devizahitelek: Perre készül Ausztria az Orbán-kormány ellen
Akár bírósági útra is terelheti az osztrák pénzügyminisztérium a magyarországi devizaadósok rögzített árfolyamú végtörlesztésének ügyét.
Akár bírósági útra is terelheti az osztrák pénzügyminisztérium a magyarországi devizaadósok rögzített árfolyamú végtörlesztésének ügyét – jelentette kedden az APA osztrák hírügynökség. Harald Waiglein pénzügyminisztériumi szóvivő a hírügynökségnek elmondta: a tárca több lehetőséget vizsgál, “jogi természetű kapcsolódási pontokat” keres, hogy fellépjen a Magyarországon törvényben rögzített adósságtörlesztési megoldás ellen. Az egyik kérdés az, hogy a jogszabály ütközik-e a tőke szabad mozgásának uniós alapelvével.
Ez “uniós jogi kapcsolódási pontot” jelenthet, az ügy pedig az Európai Unió Bírósága illetékességi körébe tartozhat. Ebben az esetben az Európai Bizottság és a törvény által érintett pénzintézetek is léphetnek – mondta a szóvivő. Hozzátette: a devizahitelezés problémáira kidolgozott magyar megoldás, amelyet hevesen bírált az Európai Központi Bank (EKB) is, a pénzügyi piacok stabilitásával összefüggésben is tematizálható, vagyis az uniós pénzügyi felügyelet elé is kerülhet. Az osztrák pénzügyminisztérium azt is vizsgálja, hogy miként viszonyul a törvény az Ausztria és Magyarország között meglévő beruházásvédelmi megállapodáshoz.
“Minden lehetséges lépést megteszünk” – szögezte le a szóvivő. Hozzátette: Ausztria abból indul ki, hogy az unióban mások is fellépnek majd a magyar törvény ellen. Harald Waiglein hangsúlyozta: meg kell akadályozni az olyan intézkedéseket, amelyek “a rövid távú belpolitikai haszonszerzésért önkényesen sértenek vagy felfüggesztenek jogi alapelveket”.

Négy új lakópark Budapesten, ahol a modern otthon és a jó lokáció kéz a kézben jár
Iroda

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Nagyot estek ezeknek az ingatlanoknak az árai: több millió forintot is spórolhat, aki most csap le valamelyikre

Több mint 2 millió magyar él ilyen lakásban: óriási felújítási gond lehet a háttérben

Brüsszel is lépett: óriási pénzt mozgósítanának a lakhatási válság miatt – Magyarország különösen nehéz helyzetben van

Most érdemes hirdetni: több ingatlanportálon is 50 százalék kedvezmény vár!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





