Csokoládégyár fejlesztés uniós pénzből Úriban
Közel 230 millió forintból fejleszti választékát és termékeit a Happy Company Kft., a Pest megyei Úriban felépült csokoládégyár az édesipari termékek fejlesztéséhez 90 millió forint uniós támogatást nyert az Új Széchenyi Terv pályázatán – közölte a vállalat ügyvezető igazgatója az MTI-vel.
Kasza József tájékoztatása szerint töltött, csokoládéhéjjal ellátott krémes termékeket fejlesztenek ki, így részben a meglévő receptúrák felhasználásával, részben a projekt keretében kikísérletezett termelési vonallal képessé válnak új töltelékanyagok bevitelére az édesiparba.
A több mint kétmilliárd forintos beruházással felépült csokoládégyárban jelenleg a próbaüzem folyik, a gyártás a beszállítókkal való szerződéskötéseket követően legkésőbb a jövő év első negyedévében indul el – tette hozzá Kasza József.
Elmondta, hogy a cég az első termelési évében csokoládé termékek gyártásával és forgalmazásával fog foglalkozni. A termékeket főként a hazai piacra szánják, de megcélozták a horvát és a szerb piacokat is.
A több mint hathektáros ipari területen működő üzemben jelenleg kilenc dolgozót foglalkoztatnak, a létszám a terveik szerint év végéig hússzal bővül.
A projekt első ütemében, 2011-ben a cég az ipari területre egy 200 négyzetméteres inkubátorházat, egy 1000 négyzetméteres irodaházat és egy 3000 négyzetméteres termelőcsarnokot épített fel.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Mennyi személyi kölcsönt érdemes felvenni? Így hozhatsz valóban biztonságos döntést

Hol érdemes ingatlant venni? Amire mindenképpen figyelni kell az otthonunk kiválasztásánál

Lakásvásárlás okosan: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Jó áron keresel lakást? Így értesülhetsz elsőként minden árváltozásról!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





