CSIBE központ és Grand Fashion Outlet – Üzletnyitások Budapesten
Kimondottan jó évet zárt a Colliers International Magyarországon 2011-ben – jelentette ki Tim Hulzebos, a cég ügyvezető igazgatója egy tegnapi háttérbeszélgetésen.
A derűlátásra az adhat okot, hogy négy befektetési tranzakcióból kettőnél is közreműködőként voltak jelen, tavaly segítettek az elmúlt öt év egyik legnagyobb irodapiaci megállapodásának megkötésében, még mindig piacvezetőnek számítanak az ipari ingatlanok piacán, valamint jelentős mértékben a Colliers nevéhez kötődik az Andrássy út és a Váci út üzlethelyiségeinek kiadása is.
Az idén újdonság lesz a magyar Colliersnél az ingatlankezelési üzletág és a környezettudatos tanácsadás beindítása is. Csörgő Anita, a Colliers kiskereskedelmi üzletágának vezetője szerint a klasszikus bevásárlóutcáknál a bérleti díjak némi csökkenése figyelhető meg. Azt is látni, hogy a legtöbb márka elégedett Budapesttel, ennek megfelelően mind a Váci út, mind az Andrássy út elfogadottsága és kiadottsága nőtt. A tendencia várhatóan tovább folytatódik, az Andrássy útra új beköltözők érkeznek az év első negyedében.
A Róbert Károly körúton a korábbi Material Center helyére tervezett 7000 négyzetméteres, 65 üzlet kialakítására alkalmas Grand Fashion Outlettel kapcsolatban a szakember elmondta, a nyitás akár már április végén elképzelhető, ha a kiadottság eléri a kívánt 70 százalékos szintet. Csörgő Anita szintén új nyitásként említette a békásmegyeri CSIBE központot, ami a Csiki-Bege csoporttól került a CIB Bankhoz.

4 újépítésű lakópark, ahol a modern otthon és a kiváló lokáció kéz a kézben jár
Iroda

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Az iroda, mint üzleti eszköz: miért választ egyre több vállalat szolgáltatott megoldást?

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

A legjobb lakások nem várnak: így kerülhetsz a többi vevő elé a lakáskeresésben

Jöhet a nagy szigorítás a 3%-os lakáshitelnél? Rengetegen bukhatják el az Otthon Startot

Klíma nélkül is kibírható a hőség? Ezek a filléres trükkök akár több fokkal is lehűthetik a lakást

Két Magyarország rajzolódik ki a lakáspiacon: a fiatalok milliós hitelekkel vágnak bele, az idősek készpénzzel viszik az ingatlanokat
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





