Célegyenesben a XIII. kerületi bérlakás építő program
Jól állnak a XIII. kerületi Önkormányzat bérlakás építési tervei. 2006 és 2010 között 200 új bérlakás megépítését tűzte ki célul a kerület, ebből 129 lakást már megépítettek, és a Zsinór utcai 70 lakásos épületet szeptemberre ígérik.
Gyakran hallani, hogy több bérlakásra lenne szükség Budapesten. A problémát felismerve, a XIII. kerület 2006-ban egy bérlakás programot indított, melynek célja 200 új bérlakás építése volt 2010-re. Ebből elkészült már egy 54 lakásos épület a Lőportár utcában, egy 30 lakásos épület a Reitter Ferenc utcában és átadás előtt áll egy Ambrus utcai 45 lakásos ház is.
A program a negyedik, Zsinór utcában épülő lakóház megépülésével válik befejezetté, amelyben 16 garzon, 42 másfél-két szobás lakás és 12 három – három és fél szobás lakás épül. Ezek átlagos alapterülete 50 négyzetméter, a legkisebb 34, míg a legnagyobb 80 négyzetméteres lesz. Ezen felül minden lakáshoz tartozni fog egy parkoló, és egy 1,5-2 négyzetméteres tároló helyiség. Az építést a közbeszerzési eljárást megnyerő Hérosz Zrt. végzi, nettó 1 milliárd forintért.

Modern otthonok és zöld nyugalom – 4 lakópark, ahol érdemes élni
Iroda

Ne maradjon le róla! Elképesztő iroda- és raktárbérlési lehetőség Budapesten!

Ne hagyja ki! Budapest legjobb irodái és raktárai a XI. kerületben várják!

Nemzetközi ingatlanbefektetéssel erősít a Gránit legnagyobb ingatlanalapja

A munkavégzés jövője: Hibrid modellek, fenntartható irodák és közösségi terek
Raktár

Ne maradjon le róla! Elképesztő iroda- és raktárbérlési lehetőség Budapesten!

Ne hagyja ki! Budapest legjobb irodái és raktárai a XI. kerületben várják!

Hatalmas raktárak és rugalmas irodák rendkívül jó áron – Ne maradjon le erről az ajánlatról!

Ne szalassza el! Így találhatja meg a tökéletes irodát vagy raktárt villámgyorsan!
Otthon

Milliárdos ingatlanbiznisz? Balog Zoltán egyháza óriási hasznot húzhatott az államtól kapott területből!

Megvan, mi lesz a Körszállóból! – Budapest egyik legismertebb épülete végre megújul!

Eladnád az ingatlanod? Ezek a trükkök villámgyorsan hozzásegítenek a sikerhez!

Ezt látnod kell! Nagyszerű ingatlanokat hozunk a hétvégére!
Dizájn

Csak így állj neki a takarításnak: rengeteg időt megspórolsz ezzel a trükkel

A ronda, ragacsos padlót is újjávarázsolja ez a trükk: elmondjuk, hogyan működik

Ezekkel a trükkökkel a sötét lakás is fényesebbnek tűnik – Így rendezd be a szakértő szerint

7 dolog a lakásban, ami mocskosabb, mint a vécé – Igazi baktériumtanyák
Pénz

Nemzetközi ingatlanbefektetéssel erősít a Gránit legnagyobb ingatlanalapja
A Gránit Alapkezelő által menedzselt Magyar Posta Takarék Ingatlan Befektetési Alap (MPTIA) – a harmadik legnagyobb hazai nyilvános ingatlanalap –
Adó és jog

Hogyan gyorsítja a nők karrierjét a hibrid munkavégzés?

Mesterséges intelligencia a munka világában: A Randstad HR Trends kutatás legfrissebb eredményei

Humán Tőke Stratégia 2025: hogyan alakulnak a munkaerőpiaci trendek?

Fizetések 2025-ben: a munkáltatók lehetőségei messze vannak a munkavállalók elképzeléseitől
Retail

Tiborcz István üzleti kérdésekben nem kéri ki Orbán Viktor véleményét
Minden kérdésre válaszolt a miniszterelnök veje.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
