Budapest mégsem lesz megye
Tegnap Kósa Lajos alelnök meglátogatott a városházán, rövid idő alatt megegyeztünk, Budapest olyan települési önkormányzat marad, amely települési és területi feladatokat is ellát – jelentette be a Fővárosi Közgyűlés szünetében tartott, rendkívüli tájékoztatóján Tarlós István. A főpolgármester hozzátette: Budapest így egységes város marad, a több kerületet érintő beruházások, feladatok pedig főváros hatáskörében maradnak, de a főváros dönthet úgy is, hogy átad ezekből a kerületeknek.
“Köszönöm Kósa Lajosnak, hogy megkeresett, és barátságosan meg tudtunk egyezni, ez azt mutatja, a Fideszben még sincs akkora háború, mint egyesek remélik” – fogalmazott a főpolgármester.
Kérdésre válaszolva Tarlós István elmondta, jövőre sem kell BKV-tarifaemelésre számítani, “nem fogjuk az utasokra hárítani azokat a terheket, amelyeket évtizedekig rájuk hárítottak”. Hangsúlyozta, a kollektív szerződés alapján 10 milliárd nagyságrendű béren kívüli juttatást fizetnek ki évente a BKV-nál, amit mindenképpen felül kell vizsgálni. Az ezzel elérhető megtakarítás önmagában nem oldja meg a BKV minden gondját, de a kormány joggal várja el, hogy a BKV is megtegye a szükséges lépéseket – mondta.
A miniszterelnökhöz eljutatott javaslatcsomag a főváros forrásteremtési lehetőségeinek bővítéséről szóló, korábban már ismertetett elképzeléseket tartalmazza. “Nem akarunk közvetlen pénzbeli támogatásért rohangálni a kormányhoz minden évben” – mondta Tarlós István. Kitért arra, hogy az előző városvezetésnek a Bajnai-kormánnyal a BKV-ról kötött megállapodása “használhatatlan javaslat”, amelyet az előző kabinet már ügyvezető kormányként, a következő kabinet és városvezetés kontójára kötött, ráadásul tarifaemelést írna elő.

Négy új lakópark, ahol más szintre léphet az otthonteremtés: Duna-parti panoráma, zöld környezet és energiahatékony lakások
Iroda

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Felújítod a lakást, és közben nem kell teljes bérleti díjat fizetned: különleges pályázat indult Budapesten

Elveszítik kiváltságaikat a balatoni luxusberuházások: végre a helyiek is beleszólhatnak, mi épül a parton

Négy új lakópark Budapesten, ahol a modern otthon és a jó lokáció kéz a kézben jár

Ennyibe kerülhet egy állami bérlakás? A Wekerle-program könnyen milliárdos csapdába sétálhat
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





