Budapest 2020-ban: a jövő házai
Milyenek lesznek a jövő irodaházai? Mitől lesz egy épület jó 2020-ban, és mi motiválja majd a bérlőket? Hogy rendeződhet át Budapest irodapiaca, hol alakulhatnak ki új centrumok és irodafolyosók? Mik lesznek a főbb ingatlanfejlesztői stratégiák, és milyen új költségcsökkentési eszközöket tud majd nyújtani egy jó épület.
A jövő irodaházairól Hajnal István, a
Biggeorge’s-NV Zrt. vezérigazgatója mondta el vízióját a REsource-nak.
Fejlesztőként –
versenytársainkkal együtt – most tervezgetjük, építjük azokat az irodaházakat,
amelyekbe a bérlők 2010 körül költözhetnek be, hiszen a megvalósíthatósági
tervtől az átadásig az irodapiacon reálisan két-három év is eltelik. Ezek a most
tervezett, 2010 körül átadandó házak 2020-ban új kihívásokkal fognak
szembesülni: ahogyan mi most azon vagyunk, hogy – a potenciális használókat az
új fejlesztések felé terelve – az utóbbi évtized kínálatánál jobbat,
piacképesebbet produkáljunk, úgy egy évtized múlva, az akkori fejlesztők a ma
épülő házakat fogják konkurenciának tekinteni. Jó tehát előre végiggondolni,
hogy milyen stratégiát választ majd a jövőbeni fejlesztő, hogy az akkor várható
felhasználói elvárásokhoz alkalmazkodni tudjon.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Mennyi személyi kölcsönt érdemes felvenni? Így hozhatsz valóban biztonságos döntést

Hol érdemes ingatlant venni? Amire mindenképpen figyelni kell az otthonunk kiválasztásánál

Lakásvásárlás okosan: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Jó áron keresel lakást? Így értesülhetsz elsőként minden árváltozásról!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





