Brüsszelben nyit üzletet a CBA
A részletes vevői számla helyett gyűjtőszámlát használó CBA új boltot nyit Brüsszelben.
A jobboldali, kitűnő kormányzati kapcsolatokkal rendelkező Lázár testvérek cége pár hónapon belül megnyithatja első Hungaricum Delikát üzletét Brüsszelben, amelyet további európai nagyvárosokban újabbak követnek majd. A közlemény kitér arra: tavaly a franchise-partnereik közül több tucatnyian kénytelenek voltak bezárni egységeiket, ez több mint száz CBA üzlet megszűnését okozta. A 2009-ben elindított CBA Príma elit üzlettípusnak és a Cent diszkontoknak köszönhetően ugyanakkor meg tudták őrizni a boltszámot, és kis mértékben növelni tudták a forgalmat is. A CBA Príma üzletek száma 2011-ben is gyarapodni tudott, jelenleg már 103 ilyen prémium minőségű egység működik országszerte. A Cent diszkontok száma is folyamatosan nő, jelenleg már 22 üzemel ezekből. A társaság további ilyen üzletek nyitását tervezi Magyarországon. Tavaly a CBA hálózatának összforgalma 565 milliárd forint volt, 10 milliárd forinttal több, mint 2010-ben, az üzletszám érdemben nem változott, a CBA összesen 3372 egységet működtet az országban – közölte a CBA Kereskedelmi Kft. szerdán.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Mennyi személyi kölcsönt érdemes felvenni? Így hozhatsz valóban biztonságos döntést

Hol érdemes ingatlant venni? Amire mindenképpen figyelni kell az otthonunk kiválasztásánál

Lakásvásárlás okosan: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Jó áron keresel lakást? Így értesülhetsz elsőként minden árváltozásról!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





