Bővül a családi adókedvezmény
A bankok, az energetikai cégek és a nagyvállalatok számíthatnak legfeljebb adóemelésre – mondta Orbán Viktor a HírTV-nek. Év közepétől kiterjesztik a családi adókedvezményt – derült ki a kormányfő szavaiból.
Semmilyen feladatot nem ró a kormányra az Európai Bizottság legfrissebb – 3 százalék feletti idei GDP-arányos hiányt prognosztizáló – makrogazdasági prognózisa – mondta a HírTV Rájátszás című műsorának adott interjújában Orbán Viktor miniszterelnök. A büdzsé áll a lábán, a kabinetnek nincs oka változtatásra – jelentette ki, hozzátéve: “alig telt el az évből két hónap, nem jó dolog ugrabugrálni költségvetési ügyekben. Akinek szike van a kezében – márpedig a pénzügyminiszter kezében szike van -, az ne hadonásszon vele”.
“Mi egyszer sem fogadtuk meg Brüsszelnek azokat a javaslatait, amelyek megszorításokról szóltak volna. Ha kell több bevétel, akkor a bankokat adóztatjuk, vagy az energiacégeket, vagy a nagy cégeket. Én nem akarom az embereket adóztatni” – mondta a kormányfő.
Az e-útdíj bevezetését és a pénztárgépek adóhivatallal való összekapcsolását a kormány végre fogja hajtani úgy, ahogyan az a költségvetésben szerepel – tette egyértelművé álláspontját a vitatott tételek ügyében a miniszterelnök, aki szerint ha valamiért hozzá kell nyúlni a büdzséhez, az nem negatív, hanem pozitív, a gazdaságélénkítés irányába mutató hír lesz.
Orbán Viktor megerősítette, hogy az év közepén szeretnék szélesíteni a munkahelyvédelmi akciótervet. A bérből és fizetésből élők, a viszonylag alacsony keresetűek esetében pedig teljes egészében lehetővé akarják tenni a gyermekek után járó adókedvezmény leírását.

Legyen élmény a lakásvásárlás!
Iroda

Modern irodák Budapest XIII. kerületében – Rugalmas megoldások a Metropol Office-ban

Szolgáltatott iroda: a legkényelmesebb megoldás a modern vállalkozások számára

A Gránit Alapkezelő fókuszában a zöld jövő: átfogó fenntarthatósági fejlesztések a Grandum Ingatlankezelő portfóliójában

Fenntarthatósági rekordokat döntöget a Budapest ONE irodaház
Raktár

Kelet-Európa a logisztika új motorja – Magyarország a régió központi szereplőjévé válhat

Új magyar raktár a világ legnagyobb logisztikai vállalatánál: megkezdte működését a DSV környezetbarát szigetszentmiklósi raktára

Eladó ipari ingatlan sokoldalú hasznosítási lehetőségekkel Győr Nádorvárosban

Kiadó raktárak könnyedén – így találhatsz gyorsan megfelelő raktárt!
Otthon

Őszi fordulat: egyre inkább lefelé korrigálnak az eladók

A DUNA HOUSE GROUP ÚJ NÉVEN FOLYTATJA MŰKÖDÉSÉT

Ez a kiadó lakás Téged is elvarázsol – hatalmas terasszal a XIII. kerületben

OtthonTérkép mobilapp – Értesülj elsőként a lakásárak változásáról!
Dizájn

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje

Ezzel soha ne pucold a mosógépet, mert tönkreteszi – Kevesen tudják, hogy milyen nagy kárt okozhat

Ezt sokan elmulasztják a házukkal kapcsolatban, pedig több százezres büntetés járhat érte: figyelmeztet a NAV

Felújította a brit házaspár a konyháját: döbbenetes, mire bukkantak a padló alatt
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Csatlakozz a Libri-Bookline digitális csapatához – keresik új Termékmenedzserüket!

Új karrierlehetőség Székesfehérváron: Vámügynökség Vezető pozíció az Alba-Zöchling Kft.-nél

Építs karriert a kiberbiztonság jövőjében – Business Development Manager-t keres a Bakotech Magyarországra

A világ lassan belefullad a munkaalkoholizmusba – Magyarországon még tűrhető a helyzet
Retail

Vadonatúj pláza nyílt Budapesten
A bevásárlóközpont központi elemet tölt be.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
