Bővítik a világ legnagyobb motorgyárát Győrben
A Világgazdaság értesülése szerint a győri Audi gyárában hamarosan megkezdik a motorgyár bővítését. A napilap tegnapi számában írta, hogy az Audi hazai leányvállalata akár termelési rekordot is dönthet idén, ha így folytatódik a rendelésállomány növekedése, emiatt a járműgyár felépítése mellett a motorgyár kapacitását is növelni kell.
kétmilliós darabszám átlépésével fennállása legjobb eredményét érheti el az Audi Hungaria Motor Kft. Június végéig 939 ezer motort, a tavalyi első félévinél 7,1 százalékkal többet szállított ki a gyár. Ha mind az Audi, mind a tulajdonos Volkswagen csoport tervei megvalósulnak, megjavíthatja 2007-es, 1,913 millió darabos saját termelési rekordját a győri vállalat. Másrészt elkerülhetetlennek látszik a jelenlegi 2,1 millió darabos motorgyártó kapacitás bővítése, ha a Volkswagen konszern eléri célját, és termelési számaival megelőzi a Toyotát. Győrben ugyanis nem csupán az Audi, hanem a VW számára is gyártanak motorokat.
Lőre Péter, a cég kommunikációs igazgatója közölte: az Audi Hungaria valóban vizsgálja a motorgyár esetleges bővítésének lehetőségét. Mindez újabb munkahelyek létesítését jelenti, mégpedig az épülő autógyár munkaerőigényén felül – olvasható a Világgazdaságban.
Találd meg új otthonodat csodás Duna-parti környezetben, és igényeld vissza az áfát!
Iroda
Új év, új iroda? – mi a fontos egy új iroda kiválasztásánál?
Irodapiac 2024! Növekvő kereslet, emelkedő üresedési ráta és kiemelkedő szerződéskötések Budapesten!
Hihetetlen ajánlat: Iroda és raktár bérlési lehetőség a belváros közelében!
A tökéletes iroda és raktár itt várja! Ezért NE hagyja ki ezt a lehetőséget!
Raktár
Rekordok és csökkenések: Ilyen volt az ipari ingatlanpiac 2024 utolsó negyedévében!
Tudtad? Ennyire egyszerű megtalálni a megfelelő raktárt!
Hihetetlen ajánlat: Iroda és raktár bérlési lehetőség a belváros közelében!
A tökéletes iroda és raktár itt várja! Ezért NE hagyja ki ezt a lehetőséget!
Otthon
Csak a leggyorsabbak csaphatnak le a legjobb árú lakásokra – Te is köztük leszel?
Hiába várták a családok, a vidéki otthonfelújítási programhoz sehol sem érhető el a kedvezményes hitel!
Drámai helyzet Los Angeles-ben: bérleti díj drágulás és nyerészkedés sújtja az erdőtüzek áldozatait
Új földhivatali szabályok 2025-ben: Büntetés és szigorítás az ingatlan-nyilvántartásban – Mit kell tudnod?
Dizájn
A gyufásdoboznyi fürdőszoba is tágasabbá vált egy trükkel: előtte-utána képeken a változás
Minden odaégett koszt eltüntet a sütőről: fillérekbe kerül ez a hatékony módszer
Egyetlen apró dolgot változtattak meg, újjászületett a lakás: nem is gondolnád, milyen ízléses a végeredmény
Ezekről a helyekről sokan megfeledkeznek, pedig tele vannak szennyeződéssel: így lesz tökéletes a tisztaság
Pénz
Gazdagabbak szerettek volna lenni a magyarok, ehelyett csúnyán befürödtek
A miniszter eredendő bűnnek nevezte azt, ami történt.
Adó és jog
2025-ös szabadság kalkulátor: kiderült, hány nap szabadság jár, és hogyan zsebelheted be a legtöbbet!
MI, lézer, robotok és high-tech eszközök: szakmák, amik gyökeresen megváltoztak az elmúlt 100 évben!
Ezek az elvárások uralják a munkaerőpiacot 2025-ben!
Minimálbér-emelés 2025: Ezért fájhat a munkáltatóknak és a munkavállalóknak egyaránt!
Retail
Tiborcz István üzleti kérdésekben nem kéri ki Orbán Viktor véleményét
Minden kérdésre válaszolt a miniszterelnök veje.