Bokréta került az Amarillisz Kert tetejére
Bokrétaünnepséget tartottak Győrben, az ország egyik legnagyobb lakóingatlan projektjén, abból az alkalomból, hogy a Városrét kerületben készülő első ház csúcsára értek az építők.
Az embermagasságú (1,8 méter átmérőjű) bokrétát Győr főépítésze, Révi Zsolt az építőkkel közösen helyezte el az Amarillisz Kert legmagasabb pontjára. A Városrét logóját formázó koszorút egy daruval emelték a helyére.
Az Engel-csoport a kelet-közép-európai régióban hat éve van jelen, 13 ezer lakást épít; és legnagyobb ingatlanfejlesztésének munkálatai Győrben, az egykori Rába ipartelep és a Duna által körbezárt Városréten zajlanak, ahol több ezer lakást épít fel. Az Engel Csoport nevéhez Európában már több lakó- és irodaépület, bevásárlóközpont, közintézmény építése kötődik az elmúlt időben. A megyeközpontba tervezett fejlesztése régiós méretekben is óriási.
Avigdor Rosenbaum, az Engel győri területi igazgatója az ünnepségen újságírói kérdésre elmondta:” „Biztosak vagyunk abban, hogy az építési ütemezést tartva az Amarillisz Kert lakásai már szeptemberben vagy akár előbb is beköltözhetővé válnak.”
Négy jó hely, ahol befektetésnek is ígéretes lakások épülnek
Iroda
Találd meg az új irodát néhány pillanat alatt, és töltsd hasznosan a munkaidődet!
Nagy raktárt keres a belváros közelében? Itt irodát is bérelhet rugalmas feltételek mellett!
Budapest néhány év alatt a hibrid- és távmunkában dolgozók fellegvárává vált!
Jó lokáció és kedvező ár? Mit szólnál, ha azt mondanánk, hogy itt még rugalmas feltételek is várnak?
Raktár
Nagy raktárt keres a belváros közelében? Itt irodát is bérelhet rugalmas feltételek mellett!
Jó lokáció és kedvező ár? Mit szólnál, ha azt mondanánk, hogy itt még rugalmas feltételek is várnak?
Újra csökkent az üresedési ráta! Van létjogosultsága a rengeteg fejlesztésnek az ipari-, logisztika ingatlanok piacán!
Frekventált helyen sem lehetetlen nagyobb raktárt vagy kedvező árú irodát találni
Otthon
Mesés környezet és kiváló lokáció, páratlan lehetőség a Műegyetem környékén!
Eláruljuk a titkot: így értékesítheted gyorsan és jó áron ingatlanodat!
Nagyot kaszálhatsz a lakásfelújításon, ha jó helyen vásárolsz
Nagyszerű ajánlatokkal jövünk a hétvégére! Ezeknek az ingatlanoknak csökkent az ára a napokban!
Dizájn
10 ötlet a lakás pénztárcabarát csinosítására: így dekorálj olcsón is ötletesen
Ezzel a módszerrel tiszta lesz a tűzhely sikálás nélkül: gyors megoldást mutatott az influenszer
8 pont a lakásban, amit sokan elfelejtenek takarítani, pedig igazi baktériumtelepek
Sokan lemondanak erről, pedig irtó jól néz ki: totális tévhit a lakberendezők szerint
Pénz
Donald Trump végzetes szankciókkal sújtaná a dollártól elszakadó országokat
Mindez magyarázhatja összezördülését Putyinnal is.
Adó és jog
A nyaralási terveinket megette az infláció, idén otthon ülnek a magyarok vakáció helyett
Aki el akarja adni az ingatlanát, az most is el tudja adni
Egyszerűbb lesz az ügyintézés! Jön az E-ingatlan nyilvántartás
14 baklövés, amit érdemes elkerülni lakásvásárlás során!
Retail
Hatalmas újítást hoz a szeptember, jön a QR-kódos fizetés
Szeptember 1-től kezdve várhat elérhetővé.