Biogázerőművet avattak Szegeden
Átadták az EDF DÉMÁSZ első megújuló energiát hasznosító biogázerőművét szerdán reggel Szeged határában, a Sándorfalvi út és az M43-as találkozásánál.
Az 1200 kilowatt kapacitású erőművel az EDF csoport az első európai vállalatként fejleszt hulladékból villamosáramot – mondta Thierry Le Boucher, a villamosenergetikai cég elnök-vezérigazgatója az avatóünnepségen. A létesítmény 1,275 milliárd forintos beruházással – ebből 625 millió forint az uniós és az állaim támogatás – 10 hónap alatt épült fel: alapkövét tavaly júniusban tették le, a műszaki átadását karácsonykor tartották.A Zöldforrás Ebergia Kft. az EDF DÉMÁSZ Zrt. többségi tulajdonában áll, társtulajdonosa a növénytermesztéssel foglalkozó Agroplanta Kft., a terményszárítást végző Karotin Kft., a sertéstenyésztő Pigmark Kft., valamint az SZTE tulajdonában álló Deak Zrt., amely az alapkutatásokat végezte. Évente az Agroplanta 17 ezer tonna silókukoricáját és Pigmark 19 ezer tonna hígtrágyáját használják fel. Villamosáramot és hőt termelnek, a hőt nyáron a Karotin terményszárítója, télen a Pigmark sertéstelepeinek fűtésére használják. Az éves szinten 3200-3700 háztartásnak elegendő villamosenergiát a Mavir Zrt. vásárolja meg a közhálózat részére. Még az erőműben keletkező rothasztott mellékterméket is hasznosítják: trágyapótlónak.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Mennyi személyi kölcsönt érdemes felvenni? Így hozhatsz valóban biztonságos döntést

Hol érdemes ingatlant venni? Amire mindenképpen figyelni kell az otthonunk kiválasztásánál

Lakásvásárlás okosan: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Jó áron keresel lakást? Így értesülhetsz elsőként minden árváltozásról!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





