Bezárnak a német atomerőművek
A német kormány döntése értelmében 2022-ig bezárnák az ország összes atomerőművét. A 17 erőmű többsége már 2017-ben beszünteti működését.
Legkésőbb 2022-ig bezárja atomerőműveit Németország – így döntött a hajnalig tartó ülésén a német kormány. A 17 erőmű többsége 2017-ig beszüntetheti működését, három erőművet pedig 2022-ben zárnak be, felkészülve arra az esetre, ha probléma adódna a biztonságos energiaellátással, illetve a beígért energiapolitikai fordulat végrehajtásával.
Angela Merkel koalíciója egy hónapokkal ezelőtt hozott döntést írt felül, amely az ország atomerőművek működési idejét átlagosan 12 évvel meghosszabbította. Merkel kancellár korábban gyökeres energiapolitikai fordulatot ígért, és elrendelte a hét legidősebb atomerőmű átmeneti bezárását. Források szerint ezeket, valamint az azóta bezárt, schleswig-holsteini Krümmel atomerőművét nem indítják újra.
Az egyezményt az ellenzéki Zöldek és szociáldemokraták erős fenntartásokkal támogatta. Az atomerőművek bezárására vonatkozó 2022-es időpontot tíz évvel ezelőtt még az akkori, Gerhard Schröder volt kancellár vezette szociáldemokrata-zöld kormány határozta el, a Merkel-kabinet azonban tavaly késő ősszel azt hatályon kívül helyezte.

Budapest helyett, mégis a közelében: ezért lehet jó választás a váci Duna-part
Iroda

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek

Miért bérelnénk évekre irodát, ha néhány hónap alatt minden megváltozhat?

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Újbuda fékez, Ferencváros száguld, átrendeződik Budapest újlakáspiaca

Végre megszűnhet a káosz a budai rakparton? Védett bringasáv épül, a parkolóhelyeknek búcsút inthetünk

Kilenc éve zárva, százmilliárdos felújítás előtt áll Budapest ikonikus múzeuma – végre fordulat jöhet!

Alkalmazkodniuk kell az eladóknak: nem kapkodnak a vevők a túlárazott ingatlanokért
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





